Sándor Tünde megosztása

2011.08.27.

Csath Magdolna: A luganoi tanulmány

Susan George: A szerző"A luganói tanulmány" globalizációs krimibe illő írás. 

Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő "Transznacionális Intézet" társigazgatójaként, valamint a "Globalizációs Obszervatórium" alelnökeként harcol a globalizáció ellen.

"A luganói tanulmány " című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: "Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században".

A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott "titkos megbízói kör" kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.

A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a "titkos megbízói kör", amelyről csupán annyit sejtet, hogy a "globalizáció irányítóit és menedzserei"-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:

rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem fenntartható. Ha azonban ez így van, akkor felmerül a kérdés: hogyan tudnák a globalizáció nyertesei saját kényelmes jövőjüket mégis biztosítani? Erre a kérdésre is választ várnak a szakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és kegyetlen. És bármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyonis valóságosnak és lehetségesnek tűnik.

A szerző, Susan George ezért utószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyan kerülhető el a "titkos megbízói kör" számára a szakértői csoport által javasolt, hátborzongató megoldás.

A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták "a luganói jelentést". Ilyen vélemények hangzottak el róla:

"Kiváló és eredeti írás, amely remek iróniával festi le a globalizáció 22-es csapdáját."

"Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a "globalizálódó világgazdaság" előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell fogadnia."

A továbbiakban három részben foglaljuk össze a 213 oldalas könyv legfontosabb megállapításait, és Susan George javaslatait. A sorozatot a tanulságok saját helyzetükre való alkalmazásával zárjuk.

Csak az a vég, csak azt tudnám feledni.

"A luganói tanulmány" nem más, mint a liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások "kiiktatásával" képes elkerülni. Ehhez van szükség a "grandiózus népességcsökkentő tervre", amelyet a szakértői csoport végül a "titkos megbízók" asztalára letesz.

A tervet a "titkos megbízói kör" csupán a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A "szűk szakértői csoport" pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a "grandiózus népességcsökkentő terv", amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakertői kör.

1. A leselkedő veszélyek

Az ökológiai katasztrófák lehetősége

A liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: írtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti.

A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbá válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel, amelyeket éppen az ő meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.

Veszedelmes növekedés

Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet "veszélyes" a liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés? Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és az emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A "több" és a "nagyobb" ugyanis nem feltétlenül "jobb". Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát! 1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége? Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP - a bruttó hazai termék - növekedett. De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miatt megnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számbavennénk, akkor világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.

A társadalmi problémák is egyre nagyobbak.

A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedés megtorpanásához vezethet.

A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak "izommal" rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.

Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig destabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.

Gengszterkapitalizmus

Terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószerkereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is.

Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.

Pénzügyi krízisek

Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.

Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.

A veszélyelhárító mechanizmusok

Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális világrend fenntartására. Nézzük, miért!

A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)

A két intézmény - amelyeket "Bretton Woods"-i szervezeteknek is hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Középeurópai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is.

Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt "struktúra-átalakító programokat", liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az ő segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok - természetesen a helyi lakosság kárára - a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.

Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni.

Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a "struktúra-átalakító programokat", vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt "szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak" lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.

Az ENSZ

Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszertermelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.

Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)

A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az "új világrend" képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem "akadályozhatják" a szabadkereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott: "mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát".

A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszeripari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Únió kénytelen lesz beengedni piacára a hormonkezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz.

Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.

A globális cégek

A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a vállalati "karcsúsítások" miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.

A pénzpiacok szabályozása

Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik - pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik.

A rövidtávú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban - éppen az óriási haszon miatt - a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből követketik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.

Szabadság és korlátozás

A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen "túlzott sikere" jelenti: vagyis a "liberalizált piac" csődbe juttathatja önmagát. Hiszen - amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk - túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet.

A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.

2. Mi befolyásolja a jövőt?

A jövő alakulását lényegében három tényező fogja a leginkább befolyásolni:

* a világ népessének növekedése,

* a fogyasztás mennyisége és minősége és

* azok a technológiák, amelyekkel a fogyasztási cikkeket előállítják.

A fogyasztás a jövedelmektől függ. Ezért annak a "morális kérdésnek" hogy pl. az átlag svájci miért fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát.

A technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás továbbra is probléma marad.

Népesség: jelenleg a világ népessége közel 6 milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd, 2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor, másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is költséges.

Következtetések:

A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert. Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet:

"minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek."

Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer - amelynek nem a munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja -fennmaradhasson. A profit mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést: hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés?

Fogalmazzunk meg először néhány alapelvet!

Az alkalmazandó módszereknek:

* olcsónak kell lenniük,

* nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá

* az "áldozatok" kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az "áldozatokra" kell bízni,

* az államoknak nem kell közvetlenül résztvenni a munkában. Jobb ha azt ráhagyja a magánszektorra.

Ha a népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy 2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának - de ha lehet még többnek - a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie.

Ez a születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A módszerek pedig - mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.

Hogyan alapozhatjuk meg a népesség csökkentési tervet?

A négy pillér, amire támaszkodhatunk a következő:

* ideológiai-etikai,

* gazdasági,

* politikai és

* pszichológiai.

Nézzük röviden ezek lényegét!

Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni.

A gazdasági pillér, a struktúra-átalakító programokkal és a gazdasági megszorításokkal a Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már "teszi a dolgát". Segít kiépíteni a "helyi elitet", amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció, mint saját népe, nemzete iránt. A "gazdasági pillér" segítségével nő a szegénység, romlanak az életkörülmények, csökkennek az egészségügyi kiadások, csökken az élettartam, csökken a születések és nő a halálozások száma.

Különösen jól tetten érhetők ezek a tendenciák Kelet-Közép-Európában.

A politikai pillér: bár a gyengébb, kisebb nemzetek általában nem állnak ellent a "gazdasági pillér" Világbank és IMF általi működtetésének, mégis - a biztonság kedvéért - folytatni kell a nemzetállamok legyengítését. Ebben továbbra is vezető szerepet játszhat az IMF azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csökkenhessen ezen országok adóssága, és így kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok lebontásához a WTO is, és ha valaha mégis sikerül keresztülvinni a MAI - a többoldalú beruházási megegyezés - aláírattatását ezekkel az országokkal, akkor a nemzetállam megkaphatja végre az utolsó, halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig sikeresen működnek majd a globális cégek és a NATO.

A pszichológiai pillér: a nemzeti kisebbségek ösztönzése önállóságuk erősítésére és az önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns csoportoknál jó hatással van a nemzetállam lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra, hogy megfelelő sajtójuk legyen, hogy csoportérdekeiket gyakran és határozottan jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden szeparatizmus iránti igényt, és növelni kell az egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a nemzeti összetartozás, a szolidaritás leépítését, és így azt, hogy a lakosság- csökkentési terv észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a nemzeti elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi történik, és tenni akarnak ellene, lehetetlenné és hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az emberek bizalma elforduljon tőlük. Ha a négy pillér már áll, hozzákezdhetünk a "grandiózus népességcsökkentő terv" konkrét elemeinek bevezetéséhez.

3. A "grandiózus népességcsökkentő terv" elemei

A terv elemeit a könyv több mint 80 oldalon részletezi, ezért ezeknek csak rövid összefoglalását adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői csoport tagjainak véleményét ismerhetjük meg.

Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne legyen látható a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet alkalmazni, mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni népességet a cég bizonyíthatóan 20 éven keresztül mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen maguknak a globális cégeknek is fel kell lépniük. Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt ellenállásra ösztönzi az embereket.

Melyek is lehetnek azok a láthatatlan fegyverek, amelyeket a "grandiózus népességcsökkentési terv" megvalósítására be lehet vezetni ?

Az elhalálozások számát növelő módszerek:

* kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék;

* a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem;

* esetenként közvetlen beavatkozás jól megmagyarázott indokkal;

* magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen;

* elszegényítés, éhínség,

* a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;

* olyan magok használatának ráerőltetése a szegény országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők, amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre;

* környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;

* a mezőgazdaság további liberalizálása, az - időlegesen olcsó - import élelmiszerekkel a szegény országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való függőségük növelése;

* a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi "agrobusiness"-eket beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék,

* élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók betakarításra készülődnek,

* egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;

* differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, akik tudnak fizetni;

* a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának megakadályozása;

* az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az embereket;

* közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez,

* a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez,

* az új gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet.

* az AIDS további terjedése és a tuberkolózis esetek számának újbóli növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a felépülésre),

* a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?);

* a csecsemőhalandóság jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.

A halálozások számát növelő módszerek után térjünk át a születések számát csökkentő módszerekre.

* abortusz és sterilizáció bátorítása;

* a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése;

* a gyermekek számának csökkentését a "struktúra-átalakítási programok"-ba is bele kell foglalni;

* anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket;

* a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagi hátrányainak hangsúlyozása.

További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg is haltak.

4. Zárógondolatok

Ahogy az már a cikk elején is nyilvánvalóvá vált, "a luganói tanulmány" elkészítésének története kitalált történet : Susan George fejében született meg. A benne szereplő adatok, hivatkozások, és példák azonban mind tényeken alapulnak. Susan George, kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, arra következtetett, hogy egy "titkos megbízói kör" illetve egy "grandiózus népességcsökkentő terv" léte nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy, hogy kik is a "kör" tagjai, és hol és mikor született meg a terv.

Susan George úgy gondolja, hogy a "luganói tanulmány", vagyis könyve háromféle lehetséges hatást válthat ki az olvasókból:

* elutasítják a könyvet, mint olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljeséggel lehetetlenek;

* elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről, elfogadják az elemzéseket, de kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a "grandiózus népesség-csökkentő terv" kidolgozása és megvalósítása következhet;

* ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban következik az előzetes feltételezésekből és az elemzésekből. Vagyis a vélt veszély nagyonis valóságos.

Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá először arra, hogy a neoliberális rend mennyire hazug: hiszen - ígéretei ellenére - egyre többen lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk, kisvállalkozásuk, környezetük, kisebb közösségük mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok érdekeit szolgálják, ha a kormányok egyre tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a globális pénz uralma mindenre rátelepszik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a feleslegessé váló emberek "kiküszöbölése" a rendszerből, a tőlük való megszabadulás. Erre pedig valóban megoldás lehet egy "grandiózus népességcsökkentő terv".

Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük, ezt meg nem akadályozzák.

A könyvre a harmadik módon reagáló emberek bizonyosan azok között lesznek majd, akik tenni akarnak valamit a "kitervelt vég ellen".

De milyen lehetőségek állnak nyitva előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet Susan George.

A vég másféle is lehet

A másféle megoldás ismertetése előtt azonban először fel kell tenni két egyszerű kérdést:

* Kik felelősek a jelenlegi ill. a jövőben is várható válságokért?

* Hogyan akadályozható meg további károkozásuk?

A globalizáció magától nem fog leállni. A transznacionális cégek hatalmának további növekedésével, a korlátok nélküli globális pénzmozgással rákos állapotba kerül a világgazdaság: folytatja az emberi és természeti értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros hatással lesz majd. A kockázat tehát egyre nagyobb. Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak, felelősségteljesebbek. A lényegük ellen kell fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a transznacionális zsarnoksággal, mielőtt az számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, aki nem hagyja másra sorsa irányítását. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy a szakértők azt tanácsolták a "titkos megbízóknak", hogy bátorítani kell a széthúzást, a megosztottságot, a szeparatizmust. Először is ezt kell leállítani. Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy jobboldali és egy baloldali érzelmű parasztszövetség vitáját, így kiáltott fel: mit számít, hogy bal- vagy jobb-oldali parasztok vagytok-e? Hiszen hamarosan egyáltalán nem lesztek!

A legfontosabb feladat tehát újraszőni a társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a helyi kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyes hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni kell a globális cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, máskor pedig az ellen, hogy egy céget privatizáljanak vagy bezárják, és ezáltal emberek tömegei veszítsék el munkájukat, életlehetőségeiket.

Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett hazai terméket kell vásárolni. Helyi kisbankokat kell csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a transznacionális zsarnoksággal szemben. Azt is el kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el, ahol a legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bővében vannak neki: vagyis a globális cégektől és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok tisztességes megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével meg kellene állítani a természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős adókat kellene kivetni a környezetet károsító tevékenységekre közöttük a hulladéktermelésre is.

Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető csak el a luganói tanulmány "végső megoldása".

5. Utószó.

A könyv megismerése után mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan George elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak gondoljuk-e a "titkos megbízói kör" által kiadott feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a könyvről, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának csökkentéséről, az egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek monopolhelyzetéből fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a "tervet", ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval kevesebb magyar is elég lenne.

Susan George könyve tehát nagyon is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejező gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk teljesen elfogadni.

Dr.Csath Magdolna, egyetemi tanár

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Attila Skyler Magyari megosztása

2011.08.23.

Facebook botrány: a Nagy Testvér figyel téged!

...és nem csak téged, vagy engem, hanem praktikusan az egész világot, függetlenül attól, hogy regisztrált Facebook használó vagy-e vagy sem! Ezt derítette ki a Schleswig-Holstein német tartomány Független Adatvédelmi Központja (ULD). Azt már egy ideje csiripelték a madarak, hogy a FB befektetői között titkosszolgálat-közeli cégeket is találunk, s hogy a kék logós cég nem más, mint egy kémszervezet, melynek használói önként és dalolva teszik nyilvánossá adataikat, tevékenységüket és kapcsolati hálójukat az arra kíváncsi szervezeteknek. Nos, mostanra a bizonyíték is megérkezett, s ennek köszönhetően Németországban betiltották a „Like” gomb és egyéb FB pluginek használatát.

A magyar média homályosan és félreérthetően tudósított az ügyről, így sokan nem értik, hogy miért kifogásolja a Német Adatvédelmi Hivatal a „Like” gomb használatát a privát szféra védelmében. Szögezzük le: nem azzal van a gond, hogy ha valaki megnyomja azt a bizonyos „Ajánlom” vagy „Tetszik” gombot, akkor azt rögzíti (logolja) a Facebook és az ajánlott oldal megjelenik az üzenőfalán – hisz pont ez a szolgáltatás lényege! A probléma azzal van, hogy a Facebook akkor is megjegyzi és egy óriási adatbázisban tárolja, hogy hol jártál, ha nem „lájkolod” az oldalt vagy az adott cikket, sőt még akkor is, ha nincs is Facebook fiókod. Elegendő, hogy ha a meglátogatott oldalba beágyaztak bármilyen Facebook kódot (szociális plugin-t).

Anélkül, hogy nagyon belemennénk a részletekbe (akit mélyebben érdekel, klikk a német ill. az angol anyaghoz), vizsgáljuk meg, hogy hogyan is csinálja ezt a Facebook. A weboldalak a felhasználók azonosítására un. sütiket (cookie) használnak. Ezek kisméretű, szöveges fájlok (max 4K), melyek tetszőleges adatot tartalmazhatnak – kódokat, azonosítókat, dátumokat, stb. A sütiket a szerver kérésére a böngésződ tárolja el, és minden alkalommal, amikor az adott oldal címét beírod a címsorba, a böngésződ visszaküldi az összes sütit, amit az oldal szervere (és csak az a szerver) letárolt nálad. A szerver a sütikben talált adatok alapján azonosítja a felhasználókat.

Nézzünk egy konkrét példát. Tegyük fel, hogy Facebook felhasználó vagy, és ellátogatsz ide a neoltsal.blog.hu-ra. Mikor betöltöd az oldalt, betöltődik vele együtt az oldal alján lévő „Ajánlom” gomb a hozzá tartozó kódrészlettel együtt, valamint az oldal szélén található Facebook rajongói lista, amelyel a teljes oldalt tudod lájkolni. A letöltéssel párhuzamosan több süti is felvándorol a Facebook szervereire, ezek közül a legfontosabb a „c_user” nevű süti, amely az FB felhasználói azonosítódat tartalmazza, valamint a „datr” elnevezésű, mely a gépedre vonatkozó egyedi azonosító. Ha nem vagy bejelentkezve, akkor csak a „datr” nevű süti utazik – de ez is elég az azonosításodhoz...

Még érdekesebb a helyzet, ha nincs Facebook fiókod – ekkor ugyanis nem kéne, hogy legyen bármilyen, a facebook.com-hoz kapcsolódó süti a komputereden. Az esetek többségében mégis ott figyel a „datr” nevű cookie, melynek érvényességi ideje 2 év, vagyis csak ennyi idő után törli a böngésző a rendszeredből. És hogy hogy került oda? Nos, úgy tűnik, hogy a „Like” gomb maga nem telepít sütit, – viszont a Facebook Connect nevű plugin igen! Ehhez elég mindössze egyszer egy olyan oldalra látogatnod, mely tartalmazza a Facebook Connect kódot, vagyis ahol nem kell külön regisztrálnod, hanem a FB login adataival tudsz bejelentkezni – e módszert már több mint egymillió weboldal használja. Nem kell belépned a Facebook-ba, nem is kell hogy legyen fiókod, a süti odakerül a gépedre, hogy ezentúl rögzítse szörfözésedet a weben. Bárhol, ahol Facebook kód van beágyazva az oldalba, a cég szerverei nem csak az egyedi azonosítódat logolják, hanem a böngésződ adatait, pl. a képernyőd felbontását, az installált plugin-eket, a használt nyelvet, a weboldal azonosítóját, az IP címedet stb. Mindezt anélkül, hogy halvány fogalmad lenne arról, hogy mi folyik a háttérben.

S bár a „datr” süti csak a géped egyedi azonosítóját tartalmazza, legközelebb, mikor bejelentkezel a Facebook-ba, vagy esetleg fiókot nyitsz a Nagy Testvér Peep Show-jában, ezen azonosító alapján online életed teljes dokumentációjára szert tesz a közösségi oldal. Thilo Weichert, az ULD vezetője szerint:

„...a platform gyakorlatilag a felhasználók adataival fizet és ezeknek köszönhetően érte el, hogy a piaci értékét ma már több mint 50 milliárd dollárra becsülik.”

S hogy kinek? A hirdetőkön kívül valószínűleg akadnak más érdeklődők is, akik mér idejekorán biztosították helyüket a cégben. A Facebook igazi növekedése a második nagyobb befektetési kör után indult meg, amikor 12,7 millió dollár működőtőke érkezett a céghez az Accel Partners nevű cégtől. E cég vezetője, James Breyer a Nemzeti Kockázatitőke Társulás (National Venture Capital Association) igazgatótanácsának tagja volt, együtt Gilman Louie-vel, az In-Q-Tel igazgatójával, mely céget köztudottan a CIA alapított 1999-ben. Egy másik kapcsolat a titkolszolgálathoz Dr. Anita Jones, aki korábban szintén az In-Q-Tel igazgatótanácsában tevékenykedett, azelőtt pedig az USA Védelmi Minisztériumának kutatási részlegét igazgatta – majd pályáját a Facebook-nál folytatta...

A Facebook azt állítja, hogy e felhasználó-specifikus adathalmazt 90 nappal később „anonimizálják”. Mit csinálnak vele 90 napon keresztül? És ha így van, vajon miért 2 év a „datr” cookie érvényességi ideje? 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lukács Imre

2011.08.22.

-----------------

Both Gábor: Modern rabszolgaság

Klasszikus értelemben véve a rabszolga olyan ember, akit megfosztottak személyes szabadságától, tárgyként kezelik és mint ilyen, valaki másnak a tulajdona. Fontos jellemző, hogy a szabadságtól való megfosztás fizikai vagy intézményesített erőszakkal történik, célja a gazdasági kizsákmányolás. Hivatalosan ma a rabszolgaság a világ minden országában megszűnt. Ennek ellenére sok ember él ilyen típusú függőségben.

Ókor

A Földközi-tenger térségében már az ókorban szélesen elterjedt a rabszolgaság a házimunkák, mezőgazdasági és alkalmanként a hadi szolgálat területén. A rabszolgákat a harcok során szerezték, illetve utóbb továbbadták őket, és rabszolgaállapotukat gyermekeik is örökölték. A kereskedelem fejlődésével sok helyen meggyökerezett az úgy nevezett „adósrabszolgaság” jogi intézménye – a hitelező rabszolgájává tette az adóst az adósság ledolgozásáig. Athénban az ilyen rabszolgaság elleni lázongások a szolóni alkotmányhoz vezettek. Szolón az alkotmány reformja során eltörölte az adósságokat és megtiltotta a rabszolgaságnak ezt a típusát.

A zsidóság egyedülálló módon úgy definiálta önmagát, hogy ők az a nép, amelyet Isten megszabadított az egyiptomi fogságból. Éppen ezért ennek a népnek a tagjai nem lehettek a korlátlan és tartós rabszolgaság állapotában. Ennek megfelelően az Ótestamentumban a rabszolgaság csak a nem zsidó környezetre terjedt ki: a más népből származókat a harc során rabságba ejtették; őket lehetett adni-venni, és munkára használni.

A római jogban a rabszolgák tárgyak voltak, amelyek felett a gazdájuk korlátlanul rendelkezhetett, és a háziállatok közé sorolták őket, így jogképesek sem voltak. Ám ennek ellenére nem lehetett egyszerű dolognak tekinteni, emberi mivoltát jogilag elismerték és ennek megfelelően a felettük való rendelkezést nem tulajdonjognak, hanem rabszolgatartói hatalomnak nevezték. Rabszolgasorba sokféle módon lehetett kerülni, ezek közül a leggyakoribb az adósrabszolgaság és a fogságba esés volt. Az adósságukat fizetni képtelen adósokat hitelezőik önhatalmúan elfogták és a főtisztviselő elé vitték, hogy ezt jóváhagyja számukra. Az adóst ilyenkor tárgyának tekintették csupán, így védekezésre sem nyílott joga.

Újkor

Az amerikai kontinens gyarmatosításával megújult az olcsó munkaerő iránti igény. A bennszülött lakosság nem volt erre képes, mert az európaiak által behurcolt betegségekre nagyon fogékonyak voltak. Másrészt az addigi életmódjuk sem tette őket alkalmassá a feudális termelési rendszerbe való hatékony beilleszkedésre. Kubában a bennszülött lakosságot teljesen kiirtották. A 16-17. században több mint 600 000 afrikai rabszolga élve került az amerikai spanyol gyarmatokra. A fogságba ejtett és a szállítás során meghalt rabszolgák száma ennél lényegesen magasabb volt, mivel a rabszolgavadászok kiválogatták és megölték a gyengének ítélt embereket, és sokan elhunytak a nyomorúságos úton a rabszolgahajókon. A rabszolgaság leginkább az Egyesült Államok déli államaiból ismert, mivel ezek ide nagy számban importáltak Afrikából embereket mezőgazdasági munkaerő céljára. Ez több százezer afrikai életébe került. A rabszolgasággal együtt kialakult a fehérek rasszizmusa a fekete rabszolgákkal szemben. 1865. december 6-án az Egyesült Államok alkotmányának 13. kiegészítésének elfogadásával a rabszolgaságot eltörölték.

XX. század és napjaink

A rabszolgaság intézménye az évszázadok során folyamatosan átalakult, fejlődött, még azt is mondhatjuk, hogy kifinomult. Jó volna hinni, hogy mára, a XXI. század elejére nem csak a fogalom, de maga a gyakorlat is érvényét vesztette. A következőkben azonban látni fogjuk, hogy ez egyáltalán nincs így, és ahhoz, hogy a modern rabszolgaság fogalmát és jellemzőit definiáljuk, nem kell Afrikába, Ázsia vagy latin-Amerika fejletlenebb országaiba menni. Sokszoros szálon vagyunk rabszolgák mi magunk, az úgynevezett európai civilizáció tagjai is. Hogy ezt átlássuk, egy kicsit megint vissza kell ugranunk az időben, és alaposabban tisztázni kell a rabszolgaság fogalmát. A lényege ugyanis nem elsősorban az ember, azaz egyének, vagy csoportok feletti hatalom gyakorlása, sokkal inkább az általuk képviselt munkaerő, általuk birtokolt, vagy megtermelt javak megszerzése. Kezdetben ezek egyéni szinten működtek, majd az államok és központi hatalmak létrejöttével ezek állami szintre emelkedtek. A XIX. század végétől, a XX. századtól pedig kialakult az érdekcsoportok, azaz bankok és vállalatok szintje, amely az egyének és állami érdekek felett áll.

Az első szint tehát az egyének szintje volt, az ókorban. Ezt követte az állami szint a középkor végén, amikor az európai hatalmak legtöbbje komoly erőket – főleg flottákat és fegyvereseket állított hadrendbe a világ leigázására. Ebben élen járt a brit, a francia, a spanyol, a portugál, a holland királyság. Az egész világ, azaz Amerika, Afrika, Ausztrália és Ázsia jelentős részének emberállománya, nyersanyagai, minden földi és föld alatti java a fentebb említett országokat szolgálta. A történelemkönyvekből mindannyian ismerjük Amerika felfedezését, Dél-Amerika spanyolok és portugálok általi meghódítását, a brit és holland hajósok ázsiai viselt dolgait, Afrika kizsákmányolását. Ezek az úgynevezett európai civilizált országok gyakorlatilag leigázták, rosszabb esetben lemészárolták az őslakosokat, majd végigfosztogatták és rabolták az egész világot. A mai világ vezető gazdaságainak jó része – Nagy Britannia, Franciaország, Hollandia a múltban összeharácsolt dolgoknak köszönheti ezt a szerepet.

Az állami fosztogatás és gyarmatosítás nem állt meg a XVIII-XIX. században. A XX. század elején újabb országok csatlakoztak állami szinten a fosztogatáshoz. Így már Németország, Olaszország, de még Dánia és Belgium is ki akarta venni a maga nem jogos, de saját maga által feltételezett jussát a nagy csuporból, amit úgy is hívhatunk összefoglalóan, hogy a Föld erőforrásai.

A történelmet mindig a győztesek írják, ezért lett gonosz a német és a szovjet birodalom is – mert ők voltak a vesztesek a fegyverekkel és elsősorban pénzeszközökkel vívott háborúban.

A XX. században az egykor gyarmatként debütáló Amerikai Egyesült Államok is bekapcsolódott ebbe a történetbe, és ahogyan a mondás is tartja, miszerint az egykori elnyomott segédből lesz a legjobb mester, ez az USA-ra is igaz – az egykoron a függetlenségéért harcoló gyarmat lett a legnagyobb gyarmatosító. Igaz, gyarmatként is az európai hódítok alapította államaként harcolt, mert addigra az őslakosokat vagy rezervátumokba kényszerítették, vagy nemes egyszerűséggel lemészárolták. Az újonnan kialakult Amerikai Egyesült Államok sem lett tehát más, mint Anglia, Franciaország és egyéb zsarnokállamok összegyúrt egyvelege, akik jól megtanulták az évszázadok alatt szerzett tapasztalatokból a leckét.

Tény, hogy a gyarmati kizsákmányolás is fejlődött. Az egyes országok szerepe már leértékelődött, hiszen kialakultak a bankrendszerek, multinacionális nagyvállalatok – ehhez nem kellet több, mint néhány évtizednyi idő. Ezek a rendszerek olyannyira sikeresek lettek, hogy kinőtték az állami kereteket, és ezáltal az állami szabályokat is. Sőt, olyannyira megerősödtek, hogy már föléjük is nőttek.

Rabszolgákra tehát már nem az egyéneknek, nem az államoknak, hanem a multinacionális bank és vállalati rendszereknek van szükségük. És ezek a rendszerek immár maguk alá rendelik az egyéneket és az államokat is. Természetesen a rabszolgaság teljesen új formát öltött.

Az I. és II. világháború kezdete óta a világban zajló háborúkat egymással csak látszólag vívják országok. Valójában minden egyes háború mögött a bankok és a multinacionális cégek, érdekcsoportok állnak. Kevesen tudják ugyanis, hogy például a II. világháború szemben álló feleit is ugyanazok a bankok pénzelték. Ugyanazon bankok pénzeiből gyártottak fegyvereket Németországban és az Egyesült Államokban, Nagy-Brittaniában, Olaszországban és a Szovjetunióban is. Csakhogy ezt nem nagyon lehet lenyomni az emberek torkán, éppen ezért kellenek magasztos eszmék, amelyek mögé fel lehet sorakoztatni az embereket – egymással szemben. Ilyen eszmék a fasizmus, a kommunizmus, a demokrácia, a hazaszeretet, és a többi… Ami a legjobban passzol az adott ország aktuális hangulatához. Mindegy – a lényeg, hogy a fegyverekkel egymást gyilkolják, mert a háború ugyan borzasztó dolog, ám ne feledjük, hogy elsősorban nagyon jó üzlet – főleg, ha mások halnak meg azok helyett, akiknek ez az érdekeit szolgálja.

Csak egy közbevetés: mindenfajta antiszemitizmus nélkül jegyzem meg: a második világégés 20 millió áldozatából előszeretettel emelik ki azt a 6 millió zsidót, aki sajnálatos módon elpusztult. De azt a tényt elfelejtik megemlíteni, hogy a pénzvilág irányítása már akkor is főképp a zsidó bankárok kezében volt, és ezek a bankárok pénzelték a frontvonalak mindkét oldalának fegyver-ellátását. Vagyis lehet a hitleri Németországot hibáztatni mindenért, de a fő okok akkor is a gazdasági tényezők voltak, és azok alakításáért mindenképpen a bankárok voltak a felelősek. Egyszóval: közvetett módon a zsidó bankároknak köszönhető a zsidó holocaust. Is.

Elemezhetnénk még hosszasan a történelmi és gazdasági tényeket, de szorítkozzunk inkább a modern rabszolgaság fogalmára.

Eljutottunk oda, hogy az állami kizsákmányolás világ szinten már nem szalonképes, vagyis erősebb országok nem mehetnek flottáikkal és haderejükkel leigázni gyengébb országokat, hogy elvegyék a nyersanyagaikat és klasszikus értelemben vett módon rabszolgasorsra ítéljék lakóikat. Erre már nincs is szükség. A puskák és ágyúk helyett ma már a pénz az igazi eszköz arra, hogy mindezt meg lehessen tenni. A világ úgynevezett fejlettebb társadalmaiban ma már látszólag demokrácia van. Csak azért látszólag, mert ugyan szabadon meg lehet választani bárkit képviselőnek, miniszternek, vagy elnöknek, ám egyrészt a pénzvilág patronáltjai közül lehet elsősorban választani – hiszen a nagy választási kampányokat mégiscsak pénzemberek finanszírozzák - , másrészt, ha valaki mégsem az ő érdekkörükből kerül ki, akkor őt előbb utóbb vagy megvásárolják, vagy ellehetetlenítik, vagy rosszabb esetben félreteszik az útból. Lásd többek között Kennedy.

Tehát demokrácia és szabad választások ide vagy oda, a tény tény marad: a pénzvilág irányít. A világ ma is két pólusú, de már nem huszadik századi értelemben, vagyis nem kelet és nyugat áll szemben egymással, hanem vannak gazdagok és szegények, durvábban fogalmazva: uralkodók és rabszolgák. A határok néhol összemosódnak, a két véglet természetesen élesen elkülönül, de középen csak egy szürke massza van. Ott csak viszonyítás kérdése, ki az, aki szegénynek és ki az, aki gazdagnak mondhatja magát. A háborúk, a gazdasági válságok, a demokratikus választások, szavazások, a média, a forradalmak, a terrorizmus, mind-mind csak színházi kellékek ehhez a jól kitalált, és briliáns módon felépített műsorhoz, amelynek életünk során részesei vagyunk egytől egyig mind. Ezek csupán hatásos eszközök ahhoz, hogy fenn lehessen tartani az egész rendszert. Mindezeket azok teremtik meg, akiknek érdekükben áll, hogy létezzenek.

Vegyük csak példának okáért a terrorizmust: kinek van hasznuk belőle? Mindannyian tudjuk – és feltehetően az állítólagos, vagy valódi terroristák is tudják –, hogy efféle erőszakkal komoly célt elérni úgysem lehet. Az erőszakos cselekmények, amelyek során ártatlanok halnak meg, nem fognak szimpátiát kiváltani azok irányában, akik ezt elkövetik – vagy akik állítólag elkövetik. És szimpátia nélkül eredményt sem lehet elérni, vagyis nem hogy nem használ, de általában az ügynek egyenesen árt ez a fajta ténykedés.

Ha a világot terrorista szempontból értékeljük, akkor háromféle szereplője van a történetnek: van a nagy többség, akik általában elszenvedői ezeknek a cselekményeknek – nevezzük őket átlagembereknek. Vannak a létező vagy állítólagos terroristák, akik a nagy többség ellen elkövetett merényletekkel akarják befolyásolni a harmadik csoportot, a világ irányítóit, vagyis a politikusokat, katonákat, gazdasági irányítókat – nevezzük őket hatalomnak.

Tehát a terrorista átlagembert gyilkol, hogy ezzel zsarolja a hatalmat. De ahogy az imént említettük, ez úgyis hatástalan, sőt, rosszabbat tesz vele. Akkor mégis, kinek az érdeke, hogy ez az állapot fennmaradjon? A terroristáknak egyértelműen nem. Az átlagembereknek sem, hiszen az egésznek ők isszák a levét. A hatalomnak? Bizony, sajnos ez a hatalom érdeke. A hatalomnak ugyanis mindig kell valamilyen ellenségkép, amit felmutathat az átlagember felé, hogy lám: itt vannak a gonosz terroristák, akiktől nekünk kell megvédenünk titeket. És mi megvédünk, de ehhez jobban kell ellenőriznünk titeket, több fegyverre, több katonára van szükség, és háborúkat kell indítanunk a világ minden szegletében.

Természetesen a cél nem az úgynevezett terrorizmus felszámolása, hiszen akkor megint kreálni kellene valamilyen ellenséget, akitől megint meg kell védeni mindenkit. Anno a világon voltak az úgynevezett szabad demokráciák és a diktatúrák (USA és Szovjetunió). Akkor lehetett riogatni az oroszokkal. Amikor az az ellenség megszűnt, kellett egy újat kreálni.

Felvetődik tehát a kérdés, hogy ha a hatalom érdeke, hogy legyenek terroristák, akkor vajon nem ő hozza-e létre? Mert hogy fenntartja, az kétségtelen, hiszen látjuk nap mint nap a tévében. A hatalomé a pénz, amely még több pénzt akar, az övé az összes hadsereg, a média – az irányítás. Ez nem összeesküvés-elmélet, ez tény.

Terrorizmus nélkül nem lehetne sakkban tartani az átlagembereket, nem lehetne még nagyobb hatalomra szert tenni felettük. Lehetne tovább ragozni és elemezni a témát, de nem érdemes – a lényeg így is napnál világosabban látszik.

A régi klasszikus időkben el lehetett hurcolni embereket Afrikából, vagy be lehetett gyűjteni bennszülötteket Dél-Amerikából, Ázsiából – gyakorlatilag bárhonnan. Az európai ember, az európai katona technikailag fejlettebb volt, saját érdekében könnyedén leigázhatta a nála gyengébbeket. Az így elrabolt embereket aztán láncra verte, adta-vette, mint valami árut, etette-itatta és dolgoztatta a bányáiban, az ültetvényeken – vagy bárhol. Ez szolgálta a gazdasági érdekeket, a kényelmet. A függőséget az erőszakos hatalomgyakorlás, és a fizikai láncok jelentették. A jog pedig évszázadokon át engedte ezt. Ilyen volt a társadalom.

Aki erre az erőforrásra építette fel a világát és saját jólétét – legyen az család, város, vagy ország – folyamatosan gondoskodnia kellett arról, hogy mindig legyen elegendő rabszolga, azoknak legyen fedél a fejük felett, legyen mit enniük, legyenek egészségesek, és a többi és a többi… Az így élő rabszolgáknak nem volt szabadságuk, és a létbiztonságuk is ingatag pengeélen táncolt. Az akkori rabszolgák szabadok akartak lenni, és lám, meg is kapták a szabadságukat, hiszen ma már a világ minden országában tilos klasszikus értelemben vett rabszolgákat tartani.

Nem tilos azonban önkéntes rabszolgaságba vonzani senkit, aki a világrend jelenlegi játékszabályai szerint hajlandó önként és dalolva belesétálni ebbe a csapdába. Az ok tulajdonképpen mindegy: gazdasági kényszer, egy jobb élet reménye, választási lehetőség hiánya…

Két pólusú világról beszélünk, ahol az egyik, szűk, de nagyhatalmú pólust a világ feletti hatalom birtokosai alkotják – bankárok, multinacionális vállalatok, érdekcsoportok képviselői. A másik réteget pedig azok, akik nem születnek bele ebbe a pikszisbe, és a nincstelenek, vagy majdnem nincstelenek nagy – és egyre növekvő – létszámát alkotják.

Mert mindannyian tudjuk, hogy ebben a rendszerben, aki gazdag, az gazdag akar maradni, és ebből kifolyólag érdeke, hogy fenntartsa, működtesse azt a világrendet, amely ezt az állapotot megőrzi számára. 7 milliárd ember él ezen a bolygón, de a világ javainak 96 százalékát mindössze 3-4 százalék birtokolja, vagyis a maradék kevéskén osztozik több, mint hat és fél milliárd ember. Az aránytalanság óriási, ám mivel a 3-4 százalék irányít, és nekik nem is érdekük ezen nagymértékben változtatni, meg kellett találni a megfelelő eszközöket, hogy ez az állapot így is maradjon.

A történelemből tudjuk, hogy városok, birodalmak, országok felvirágzása köszönhető a rabszolgaság különböző formáinak, így ahhoz, hogy ez a virágzás – immáron elsősorban multibirodalmak, bankrendszerek és cégek számára is fenntartható legyen, meg kellett teremteni a rabszolgaság modern korra kompatibilis feltételeit.

Ma nem lehet fizikailag láncra verve elhurcolni embereket, de erre nincs is szükség. Részben, mert az ipar technológiailag odáig fejlődött, hogy lassan már nincs is szükség emberi munkaerőre, másrészt, amely munkaerőre mégis szükség van, az úgyis boldogan és dalolva veti alá magát a modern rabszolgaságnak, és jussáért cserébe szolgálja éppen aktuális urait. A világon ez mindenhol változó: Afrikában, Ázsiában a közel-kelet arab államaiban, ahol sok a nyersanyag, és az európai és amerikai multik igazán nem szeretnék, hogy az ott élő emberek maguk rendelkezzenek felettük, különböző módszerekkel lehet elkerülni, hogy ez megtörténjen. Van, ahol fenn kell tartani a destabilizációt, vagyis hasznos, ha a törzsek, csoportok egymást irtják, és hol ez, hol az van hatalmon. Megegyezni a háttérben mindkét oldallal meg lehet, fegyvereket ide is, oda is el lehet adni – az is jó üzlet. Afrikában a 10 éves gyerekek géppisztolyokkal mászkálnak, de azokat a géppisztolyokat nem Afrikában, hanem bizony Európában és Amerikában, esetleg Kínában gyártották.

A destabilizáció fenntartása mellett másik eszköz, ha olyan erőt támogat a tőke, aki az ő érdekeit szolgálja. Azt segíti hatalomba, és segít abban is, hogy a hatalomban maradjon. Hogy ezt a hatalmat mennyire demokratikus eszközökkel, vagy erőszakos diktátorként tartja fenn, édes mindegy. A lényeg, hogy rend legyen, és az érdekek ne csorbuljanak.

Olyan ez, mint egy bonyolult gépezet alkatrészei. A hozzáértő szakember megnézi mindig, hova melyik csavar illik. És azt a csavart teszi oda.

A jó mester pedig mindig figyeli a gépezetét, ahol kell, beavatkozik egy csavarhúzóval, egy kalapáccsal, alkatrész-cserével…

A jó mester, mindig egy lépéssel a gépezet előtt jár, tudja, mi fog elkopni, hol kell kicsit olajozni, hol kell ezt-azt megtenni.

A jó mester a világ rendszerében olykor megbuktat egy diktátort, hatalomra segít egy másikat. Esetleg látszólagos demokráciát hirdet, a szabadság jelszavával tönkre bombáz egy országot, hogy aztán egyrészt jó pénzeket kaszálhasson az újjáépítésből, majd abból, hogy ott működteti a gazdaság stratégiai ágazatait, saját vállalatokat hoz létre kizárólagossággal. Így lehet övé az energia-szektor, élelmiszer ellátás, termőföldek, víz, és a többi és a többi…

Ezekben az országokban az emberek nagy hányada szegénységben él, és csak egy szűkebb rétegnek adatik meg, hogy mindene meglegyen. A szegény rétegek pedig bármit elkövetnek, hogy egy kicsit jobb legyen nekik. Éhbérért hajlandók napi 16 órát görnyedni üzemekben, gyárakban, ahol fillérekért dolgoztatják őket szinte már gyerekkoruk óta. Mert a piac ilyen: olcsó munkaerő kell, és nagy profit. Így az emberek – más választásuk nem lévén – önként és dalolva vonulnak rabszolgaságba. Nem kell őket megláncolni, úgysem szöknek el. Nem kell őket eltartani, fedelet biztosítani nekik, etetni őket – ezt oldják meg maguk, ahogyan tudják. Ha nem hajlandók rá, úgyis lép a helyükbe száz meg száz, ezer meg ezer másik. Önként és dalolva. Csakhogy egy picivel jobb legyen neki, öt perccel túlélje a másikat.

A legbriliánsabb példa mégis az úgynevezett fejlett nyugati társadalom. Európa és az Egyesült Államok, ahol az emberek így vagy úgy, de elértek egy bizonyos életszínvonalat. Elhúzták előttük a mézesmadzagot, szeretnének még többet, még jobbat – vagy ha nem is törekednek annyira felfelé, legalább nem szeretnék lejjebb adni.

Természetesen a két kontinensen is vannak árnyalatok. Van, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy nyaranta ne egzotikus szigeteken töltsön két hetet, vagy hogy 2-3 évente ne tudja lecserélni az autóját egy újra. Van, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy lemondjon a tíz éves autójáról, van aki elképzelhetetlennek tartja, hogy ne folyjék meleg víz a falból. Van, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy naponta ne nézzen százféle tévécsatornát órákon keresztül. Kinek mi az igénye. A lényeg, hogy mindezért az emberek szinte bármire hajlandók. És aki bármire hajlandó, annak a feje fölött gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak. Már a rómaiak is tudták, hogy mi kell a népnek: kenyér és cirkusz. Így a hatalom arra mindig ügyel, hogy ha egyre kevesebb is, és egyre szárazabb is, de a kenyér valahogy meglegyen. Cirkuszból pedig jut bőven, ma már minden háztartásban van tévé, amelyen 100 csatornán át ömlik a tudat elleni kábítószer, a médiák által felépített agytompító műsor-zuhatag. Az emberek többsége pedig tátott szájjal figyeli ezt a mesevilágot, és már észre sem veszi, hogy úgy összezavarták, hogy nem hogy nem tudja, de már nem is érdekli a valódi valóság.

A kormányok kivetik a sokadik adót, természetesen bizonyítva, hogy erre csak azért van szükség, mert mindenki érdeke, és kíméletlenül be is hajtják azokat mindenki nevében. A bankok elhitetik velünk, hogy nekünk több pénzre van szükségünk ahhoz, hogy még boldogabbak legyünk azáltal, hogy szebb autónk, nagyobb házunk és laposabb színes tévénk lesz. Észre sem vesszük, de önként sétálunk bele ebbe a modern rabszolgaságba, mert újraválasztjuk azokat a politikusokat, akik eddig is lehúztak már száz bőrt rólunk, mindegy, hogy épp melyik oldal, melyik színére voksolunk. Önként fizetjük meg a bankok hiper-nyereségeit, mert olyan pénzeket kreáltak nekünk, amely sosem volt az övék, ezáltal sosem rendelkeztek velük.

A jól felépített hatalom, amelybe beletartoznak a látszólag értünk egymással acsarkodó, ám a háttérben kokettáló politikusok, beletartoznak a háttérben tenyerüket dörzsölgető, profitjukat számláló multi cégek és bankok, az agyunkat, álmainkat, lelkünket csapdába ejtő, céltudatosan megkreált reklámkampányok és műsorok a híradóktól a szappanoperákon át a valóság-show-kig. És beletartoznak a rendszert kiszolgáló erőszak-szervezetek a parkoló-ellenőröktől a rendőrökön át az adóhatóságokig… Egyszóval a jól felépített rendszer pontosan tudja, hogyan tartsa kordában a tömeget a hatalom érdekeinek maximális szem előtt tartásával.

Ezek után pedig el sem tudjuk már igazából dönteni, hogy kinek a rabszolgái vagyunk leginkább: a rendszeré, vagy önmagunké. A nagy többség nem is ismer más lehetőséget, mert a rendszer elhiteti vele, hogy ez a világ minden világ legjobbika. Aki pedig elkezd egy kicsit másképpen gondolkodni, vagy megpróbál megszabadulni a láncoktól, a rendszer kíméletlenül lecsap rá és így vagy úgy, de szankcionálja.

Elhisszük, hogy van terrorizmus, hiszen láttuk, hogy ledőlt a két torony, és a tévében az elnök is mondta, és mindig mondanak ilyeneket mindenhol.

Elhisszük, hogy gazdasági válság van, mert tényleg nehezebb lett az életünk, és a tévében is megerősítik ezt nekünk.

Elhisszük a választások előtt a politikusainknak, amit ígérnek, mert azt mondják, amit hallani szeretnénk. Nem baj, hogy utána nem azt teszik, amit ígértek, majd a következő választásokon megint elhisszük valakiknek az ígéretét.

Szívesen vagyunk rabszolgák. Nem baj, ha megmondják, mit kell tennünk, nem baj, ha rendelkeznek felettünk, nem baj, ha egy kicsit fáj… Csak ne fájjon nagyon, csak legyen mit enni, csak ki tudjuk fizetni a csekkeket, csak nevethessünk néhány nagyot a tévéműsoron – a többi nem számít. Csak legyen egy kicsike illúziónk, hogy holnap majd jobb lesz – mert ezt mindig megígérik… És elhisszük, mert ezt akarjuk elhinni. Közben pedig szép lassan leperegnek felettünk az évtizedek…

„Senki sem reménytelenebbül rabszolga, mint aki tévesen hiszi, hogy szabad.”

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Attila Ifj Gazdag

2011.08.03.

"Ha az amerikai emberek valaha is hagyják, hogy a magán bankok irányítsák pénzük kibocsátását, akkor először az infláció majd a defláció révén, a bankok és a körülöttük kinövő vállalatok minden tulajdonuktól megfosztják őket, míg végül a gyermekeik hontalanul ébrednek a földrészen, amit apáik hódítottak meg!" (Thomas Jefferson amerikai elnök)

"A "titkos" szó ellenszenves egy szabad és nyitott társadalomban. Népünk örökletesen és történelmileg ellenzi a titkos eskükkel létrejött titkos társaságokat és titkos eljárásokat. Ellenszegülünk a világ egy monolitikus és szégyenteljes összeesküvésének, mely kizárólag titkolt eszközökön alapul, hogy befolyását megnövelje. Beszivárgással, felforgatással a választások helyett, megfélemlítéssel a szabad választás helyett. Ez egy rendszer, amit megterveztek, óriási emberi és anyagi forrásokkal, egy igen hatékony gépezetben, amely katonai, diplomáciai, felderítési, gazdasági, tudományos és politikai műveletekből áll. Munkálkodásai rejtettek, nem publikusak. Hibáit eltemetik, nem reklámozzák, ellenzőit elhallgattatják, nem dicsőítik. Nem kérdőjelezik meg kiadásaikat, titkaikat. Solon az athéni törvényalkotó megtiltotta, hogy megtörjünk az összeesküvések nyomására. Kérem, informálják az amerikai közvéleményt. Az embernek annak kell lennie, aminek született. Szabadnak és függetlennek." (John F. Kennedy, 1961 áprilisában)

"Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Timesnak, a Time Magazinnak és más nagyszerű kiadványoknak, amelyek igazgatói részvettek találkozóinkon, és tiszteletben tartották titoktartási fogadalmukat, majdnem negyven éven át. Lehetetlen lett volna számunkra terveink kibontakoztatása a világ számára, ha ki lettük volna téve a nyilvánosság reflektorfényének ezen évek alatt. De a világ most tapasztaltabb és jobban felkészült, hogy meneteljen a Világkormány felé. Az értelmiségi elit és a világbankárok nemzetek feletti legfelsőbb hatalma biztosan többre becsülhető, mint a nemzeti önrendelkezés, amit az elmúlt évszázadok során gyakoroltunk." (David Rockefeller a Trilaterális Bizottság találkozójához 1991 júniusában intézett beszéde)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Weixl-Várhegyi László
2011.08.18.

Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport helyzetértékelője
Írta: Hetesi Zsolt fizikus, ELTE Fizika Tsz.csoport, FFEK elemző
Ebben az írásban megvizsgálunk egy olyan jövőképet, melyet ellenségünknek sem kívántunk volna, mégis ránk
vár. Ilyen jövő ismerete súlyos terheket ró az írástudóra. Milyen felelősségünk van, mit tehetünk? A kutató
tényeket tár fel. Nincs döntéshelyzetben, szavát azonban fölemeli.
1. A jövő – mely tulajdonképpen nincs is
Nehéz felfogni a mai ember számára, hogy milyen válságos helyzetben vagyunk, milyen nehézségekbe sodortuk
magunkat saját életformánk következtében és annak folytathatóságának érdekében. Nemzedékünk meg fogja
érni a körülöttünk lévő mesterséges világ fokozatosan gyorsuló, hatványozott ütemű összeomlását. Ha az olvasó
1960 után született, nagyon jó esélye van rá, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele.1Állításom
rendkívül merésznek, ugyanakkor félelmetesnek tűnik. Mégis, ha végigjárjuk ennek az írásnak a
gondolatmenetét, nyilvánvaló lesz, hogy változás és változtatás nélkül élve a mai társadalom és annak minden
jelenlegi tudása, képessége és vívmánya jórészt semmivé lesz, lakóival együtt.
Meglepő gondolataim alátámasztására a teljesség igénye nélkül felidézek néhány olyan nehézséget,
vagy ha tetszik kihívást, melyek előttünk tornyosulva egyelőre lehetetlenné teszik egy olyan jövő képét, melyet
talán elképzeltünk magunknak. Az első ilyen nehézség a bolygó éghajlatának nyilvánvaló változása. Önmagában
ez is elég lenne ahhoz, hogy aggodalommal szemléljük jövőnket, még inkább gyermekeink jövőjét, de további,
és még megoldhatatlanabb gond az a jelenlegi ésszel fel is alig fogható, és agyonhallgatott erőforrásválság. Ez
olyan komoly, hogy tíz éven belül egyre élesebben kirajzolódva rendezetlenségbe taszíthatja társadalmunkat. A
világhatalmi sakkjátszma és az ember genetikai öröksége pedig mintegy megkoronázza az egész jelenségkört.
Írásomban röviden ezekre a tényezőkre térek ki.
Alaptétel: A növekvő népesség és gazdaság növekvő erőforrás-felhasználást kíván, mely gerjeszti
a népességnövekedést. Ebben a visszacsatolásban áll a lényeg. A felhasználás és a népesség is nő,
ugyanakkor a bolygó véges, ráadásul két súlyos nehézség (ebből következően) most egyszerre lép fel.
Érdemes megfontolni egy történetet, a Szent Máté-sziget rénszarvasainak esetét. Egy faj, ha olyan
környezetbe kerül, ahol nagy bőségben talál táplálékot, akkor komolyabb szaporodásnak indul. A szaporodásnak
a táplálék elfogyása vagy a természetes ellenség vet véget. A faj a környezetében olyan változásokat is okozhat,
amelyek kipusztulásához vezetnek. A szigetet, amíg nem élt rajta rénszarvas, tíz centiméter vastag
rénszarvaszuzmó borította. 1944-ben egy 29 állatból álló rénszarvascsordát telepítettek a szigetre. A csorda
szaporodása, mivel bőségesen volt táplálék, exponenciális függvényt követhetett. Az exponenciális függvény
szerinti szaporodás azt jelenti, hogy a szaporulat mindig az éppen meglévő létszámmal arányos. 1957-ben már
1350 egyed élt ott, 1963-ban pedig 6000. Addigra lelegelték a zuzmót és 1963-1964 kemény tele végzett a
csordával. A tavaszt csak 41 tehén és egy terméketlen bika élte meg. Ez a kipusztulás törvényszerű volt, mivel a
rénszarvasok felszabadultak a létszámukat szabályzó hatások alól. Egyrészt nem ritkították őket a ragadozók.
Másrészt nem vándorolhattak máshová, ezért a zuzmó nem újulhatott meg. Ha már állatok, akkor La Fontaine,
aki meséinek végén mindig egy kérdést tesz fel: moralitè? Azaz: tanulság? Hogy van-e tanulság, remélem,
kiderül.
2. Éghajlati és erőforrásválság
2.1. Időjáráscsinálók
A cím arra utal, hogy régen az isteneket értették az időjárás irányítóin. Manapság már senki sem hiszi, hogy
külön istene lenne az esőnek, vagy a Napnak, helyette azt gondolják, hogy az időjárás alakulásáért a légkört leíró
állapotjelzők (nyomás, sűrűség, hőmérséklet, moláris összetétel, stb.), a besugárzás, a felszín tulajdonságai, a
légkör átlátszósága, stb. a felelősek. Nagyon kevesen gondolnak bele abba, hogy az időjárás nagyléptékű alakítói
a múlt század ötvenes évei óta mi magunk vagyunk.
1 Ennek valószínűsége földrészről-földrészre változó. A harmadik világban 80-90%, a ma fejlett nyugati világban kb. 40-
50%. Míg a túlnépesedett Ázsiában és Afrikában a járványok és az éhínség a fő kockázati tényező, addig a jelenleg fejlett
világban az erőszakos halálokok ugrásszerű növekedése jelent valós veszélyt.
A világméretű éghajlatváltozás tény, és most már nem lehet sokáig semmibe venni; ezt valamennyire
jelzi Al Gore Nobel-díja is.2 Az emberi tevékenység következtében a Föld átlaghőmérséklete 0.6 C°-ot
emelkedett az ipari tevékenység előtti időhöz képest.3 A légköri CO2 mennyiséget pedig az emberiség jelentősen
megemelte; az ipari termelés előtti 280 ppm-hez képest most 380 ppm4 (IPCC, 2007). (1. ábra)
1. ábra. Bal oldal: A légköri CO2 mennyiségének változása 1960 és 2000 között, ppm egységekben. A növekedés oka
kétségtelenül a polgárosult (civilizált) életforma és ipari termelés. Az éves ingadozások (fűrészfog-alakzat) az északi félteke
lombhullató erdőinek évszakos változásaival függnek össze. Vegyük észre, hogy 1970 után a növekedés mértéke a 10 ppm /
évtizedről 15-18 ppm /évtizedre változott, jelenleg pedig 30 ppm/évtizednél tartunk (ez nincs az ábrán).
Jobb oldal: A szén-dioxid szint (felül) és a hőmérséklet változása (alul), az elmúlt 400 ezer év során, a Déli-sarkon vett
jégminták alapján. A két görbe együttfutása nyilvánvaló, tehát a CO2-szint változását a hőmérséklet változása követi.
Kétségbeejtő, hogy napjainkban az emberi tevékenység miatt a szén-dioxid szintje elérte a 370 ppm értéket, ezt nyíl jelzi a
jobb felső sarokban. A hőmérséklet kb. 4 fokot emelkedik majd, ha követi a CO2 görbét.
Köztudomású, hogy a CO2 üvegházgáz, azaz csekély mennyisége ellenére rendkívül hatásosan megköti az
hőkisugárzást a Föld felszínéről a világűr felé.5
A légkörmodellek szerint a Földnek ekkora mennyiségű szén-dioxid hatására 2-3 C°-al kellett volna
fölmelegednie, de a valóság ennek harmada (Stainforth et al., 2005). Egyre nyilvánvalóbb, hogy ez annak
köszönhető, hogy az ősmaradványi erőforrások elégetése rengeteg permetet (aeroszolt) és koromból meg porból
álló részecskéket juttat a felsőlégkörbe, mely csökkenti a bejutó napsugárzás erősségét.6 Sajnos azonban még a
por jelenlétében is növekszik a Föld átlaghőmérséklete. Előrejelzések szerint, ha a jelenlegi ütemű CO2-
kibocsátás folytatódik (és növekszik), akkor 2050-re a Föld átlaghőmérséklete 2-5 C°-al növekedhet meg.
2.2. Az éghajlatváltozás következményei
Jelenleg sokan egyszerűen nem érzékelik a veszélyt, amely az éghajlat változásából keletkezett. Csak röviden
térek ki a legfontosabbakra.
• A jelenleg a Földön élő fajok mintegy 1/3-a kipusztulhat ha még 2 C°-al növekszik a hőmérséklet. Ez
elképzelhetetlen csapással járna bolygónk élő rendszerére (ökoszisztémájára). Az ember fennmaradása
egy ilyen környezetben alig biztosítható, ennek egyszerűen az az oka, hogy az ember a tápláléklánc
végén foglal helyet, ezért csúcsragadozóként fogható fel. Az emberiség túléléséhez 23 nagyrendszer
működése szükséges, ezekből 15 jelentősen sérült, többségük visszavonhatatlanul (Millenium
Ecosystem Assesment, 2007).
• Az átlaghőmérséklet növekedtével négy egymástól független csapás is fenyegeti az élővilágot:
1. A hőmérséklet növekedésével biztosan elolvad az Északi-sark jege. Ennek következtében a Golfáramlat
előterében felhígul a só sűrűsége, ez pedig magával hozza az áramlat lelassulását, hiszen azt a
só sűrűségkülönbsége (gradiense) hajtja. Egész Európa átlaghőmérséklete 4-5 C°-al fog csökkenni, a
legrosszabb következmények a világtengerek mentén fekvő országokra várnak (az atlanti éghajlat szinte
2 Jelenleg már közvetlenül mérhető a felmelegedés. A Föld egy m2-ére 235 watt teljesítmény esik a Napból. Ha hőmérsékleti
egyensúly állna fenn a Föld esetében, akkor ennyit is sugározna ki. A kisugárzás azonban csak 234.15 W / m2. (Hansen et
al., 2005)
3 Teljesen nyilvánvaló az ipari forradalom hatása, mert előtte a Déli-sarki jégből vett zárványok adatai alapján a CO2-szint
nagyjából 12000 éve állandó volt.
4 A ppm egység azt jelenti, hogy egymillió levegőmolekulára hány db CO2 jut (=particle per million).
5 A vízgőz és a felhők állnak az első helyen a hő csapdába ejtésében, a CO2 a hőelnyelés 25%-áért felelős. Azonban míg a
vízpára mennyisége a légkörben állandó, addig a szén-dioxidé nő.
6 Ez akkor vált bizonyossá, amikor 2001. szeptember 11-e után repülési tilalmat vezettek be az AEÁ-ban, és a nappali
hőmérséklet a kondenzcsíkok hiányában tiszta légkör miatt több fokkal megnőtt.
eltűnik és a helyét a belső, kemény szárazföldi éghajlat veszi át7). A grönlandi jég elolvadása megemeli
a tengerszintet néhány méterrel.
2. A hőmérséklet növekedésével a világtenger is melegszik, és CO2-megkötő képessége ezzel csökken,
tovább gyorsítva a felmelegedést.
3. Továbbá a melegedés miatt összeomlik az Amazonas-medence őserdei élővilága, tovább emelve a
CO2-szintet, mintegy 150-200 ppm-el, ami akkor szintén gyorsítani fogja a felmelegedést.
4. Ha 5 C°-ot sikerül emelni a bolygó hőmérsékletén, akkor felolvad az összefüggő jégtakaró a föld alatt
Szibériában.8 Az ott található jég 10%-ban metánt tartalmaz; a vízmolekulák csapdába zárják a
metánmolekulákat (klatrát-szerkezet) (Sloan, 2003). Ha mindez felszabadul (a jelenség Nyugat-
Szibériában már zajlik), akkor összesen 450 milliárd tonna metán jut a légkörbe, ami rövid távon annak
felel meg, mintha 23-szor annyi CO2 jutna ki. Amikor ez megtörténik a légköri viszonyok annak
felelnek majd meg, mintha a CO2 sűrűsége 3900 ppm lenne; azaz a jelenlegi mintegy tízszerese. Ennek
következtében több tíz fokos hőmérséklet-növekedés várható.
• A nagyvárosok egy részének vízhálózatára csapást jelent a fölmelegedés. Sidney víztartaléka 2 évre
elegendő, mert a vízgyűjtőben a szokásos csapadék 45%-a hullik már évek óta.(Australian, 2004). A
folyamatos aszályok következtében a Föld gabonatartalékai az 1986-os 100 napról mára 40-50 napra
zsugorodtak, a 2004-es kiugró termés ellenére is (a mezőgazdaságra más nehézségek is várnak, ld.
később).9
2.3. Erőforrásválság
Egy ideje egyre többen ismerték fel, hogy az ősmaradványi erőforrásokra épülő mesterséges társadalom nem
tartható fenn sokáig, mert nem lesz többé olcsó erőforrás (olaj). Óriási teljesítményeink egyszerűen annak
köszönhetőek, hogy rendkívül olcsón tudunk erőforrásokat rendszerbe állítani azért, hogy bármit gyártsunk,
mozgassunk, vagy hogy kényelmesebben éljünk. Az USA éves fogyasztása erőforrásokból 3-szor több, mint
amit a területén élő növényzet összesen megköt.
Az 1980-as évektől kezdve mind több kutató foglalkozott a készletek kimerülésének gondolatával, ezt
nevezik olajhozam-csúcs elméletnek (peak oil theory). A dolog lényege a következő. A Földön a lélekszám
növekszik, és legalább ezért növekedni kell az energiatermelésnek is. Egyébként már az is igaz, hogy egy ember
is többet fogyaszt, mint korábban, így állandó népesség mellett is egyre több erőforrást használunk. Ezek a
folyamatok hatványozódó (exponenciális) erőforrás-felhasználást eredményeznek, ám a készletek végesek. Ezért
szükségképpen elérünk egy csúcsot, amin túl az olajkitermelés a véges készletek miatt már nem növelhető. Ez az
olajcsúcs (2. ábra).
7 Példaként: Montreal földrajzi szélessége megegyezik Milánóéval (45° 30'), ám a hideg Labrador-áramlás miatt az évi
átlaghőmérséklet 6 C°, a tél hosszú és hideg, a nyár pedig a közeli világtenger miatt hűvös.
8 Mind ez a forgatókönyv, mind az Amazonas-vidék összeomlása 2050-2070 körül válik valósággá, ha a jelenlegi kibocsátás
nem csökken.
9 Az iparosított mezőgazdálkodás, a zöld forradalom mára elérte a határait. Az alkalmazott módszerek egyre jobban
szegényítik a talajt és rontják a termelés feltételeit. Ezért a befektetett erőforrásokat növelni kell, egyre újabb növényvédő
szerek, több műtrágya szükséges, de ezzel a termelés 1980 óta már alig nő. A Föld gabonatartalékai, e múlt évet is belevéve
hetedik csökkennek. 2004-ben a Föld legfőbb gabonatermő vidékein, mint hazánkban is, minden addiginál több gabona
termett, ennek ellenére a gabonatartalék azóta is csökken. A tavalyi aszályok és az idei nehézségek a rizs vetésekor
világméretű éhínséget fogna kirobbantani 2008-2009-ben. Ebben az évben is több gabonát fogunk elfogyasztani, mint
amennyi megtermett. Hiába a termelési csúcs, a Föld lakossága naponta csaknem negyed millióval nő. A világ
gabonatartalékai 2008-ra fogyhatnak el. Attól fogva az élelmiszerhiány évről évre nagyobb gondokat okoz majd.
2. ábra. A Föld olajtermelése 2050-ig, egy 2004-es, több független szakértői csoport EWG, BP, ExxonMobil, ASPO) által
megerősített előrejelzés alapján. A geofizikusok egybehangzó becslése alapján könnyen (=1 hordó erőforrás ráfordításával 5-
8 kitermelt hordó) olajból már nincs több a Földön; illetve annak esélye, hogy nagy mezők (mint pl. a szaúdi Ghawar, mely a
világtermelés tizedét adja) már nincsenek feltáratlanul, 95%. Ezt az is alátámasztja, hogy 2001-ben 8 nagy mezőt fedeztek
fel, 2002-ben 3-at, 2003-ban, és azóta egyet sem. Lehetséges a nehezen kitermelhető mezők felhasználása (olajpala és
olajhomok lelőhelyek), de ez távolról sem olcsó (1 hordónak megfelelő erőforrás befektetése 2-3 hordó olajat eredményez).
A visszaesés kezdetét a legtöbb szakértői csoport 2005 és 2012 közé tette; de túl vagyunk már rajta. A nyersolajkészletek
tetőzése 2005 nyarán volt, ha pedig mindent beleszámolunk az olajba (ún. összes folyékony készlet), akkor 2006 májusában.
Egyelőre a visszaesés nem szembetűnő, mert az évi 1-1.5%-os visszaesés nem a nyugati társadalmat sújtja. Viszont 2015-re a
várt növekedés és a valódi készletek különbsége 35.2% lesz, és ez egy derűlátó becslés.
A fenti ábrához rendkívül hasonló az egy főre eső erőforrások görbéje is (3. ábra). Az olajcsúcs számos
következménnyel jár rögtön a bekövetkezése után. A kitermelés csökkenése az első években 2-3% lehet, míg a
világ igénye ugyanennyivel növekszik évente. Ez az olajcsúcs utáni évben már 4% hiányt jelent, amely 5 éven
beül 15-20%-os be nem tömhető réshez vezet. Ebből olyan válság következik, amelyet nehezen tudunk
elképzelni manapság. Az olaj adja a villamos áram termelés 40, illetve a közlekedés erőforrásainak 90%-át.
Ebből látható, hogy olaj hiányában súlyos ellátási zavarok várhatóak.10 Ellátási zavarok miatt akár 2009-ben
előállhat egy vészhelyzet ugyanis a kereslet és a kínálat között 5% rés lehet 2008 végén, ami 2009 közepére 8%
lehet (közepesen derűlátó becslés). Emlékeztetünk arra, hogy az 1979-es olajválságot, amikor Nagy-
Britanniában 3 napos munkahét volt, az Egyesült Államokban pedig üres autópályák és benzinhiány,
valamint áramkimaradások; 9%-os hiány idézte elő. Akkor az OPEC nem volt hajlandó adni olajat, most
pedig képtelen lesz majd – ez a válság nem oldódik meg „magától”, mert nem növelhető a kitermelés.
Végül is a helyzet még bonyolultabb és komolyabb, mint ami az eddigiekből látszik. A közgazdászok
döntő többsége nincs tisztában a fent ismertetett helyzettel, ezért a gazdasági nehézségekre a folytonos gazdasági
növekedés hamis képét ajánlják - sőt erőltetik - megoldásként. Csakhogy a mindenáron növekvő gazdaság
veszélye kettős. Az erőforrás- és nyersanyagigény hatványozottan (exponenciálisan) növekszik. A társadalom
nyersanyag-felhasználása már így is megegyezik a teljes élővilág nyersanyagforgalmával, a fénymegkötéssel
(fotoszintézis) felhalmozott növényi erőforrások felét az ember hasznosítja. Az erőltetett gazdasági növekedés
biztosan a végpusztulásba juttatja a bolygót, akár azzal, hogy megkétszerezi az üvegházgázokat a légkörben és
ezzel az élővilág összeomlik, akár (de inkább ezzel együtt) úgy, hogy feléli az összes elérhető olcsó
ősmaradványi erőforrást, és az olcsó erőforrásokra épült társadalom összeomlik.11
10 A szerző és közgazdászok együttműködése a következő derűlátó előrejelzést adja. Benzin átlagár (Magyarország): 2008 –
345 Ft; 2009 – 422 Ft; 2010 – 577 Ft; 2011 – 778 Ft; 2012 – 1027 Ft. A további becslés értelmetlen.
11 Ráadásul a fogyasztás mindenáron való növelése miatt a társadalom tudatos szellemi befolyásolása zajlik; a reklámok
kemény lélektani támadást jelentenek. A fogyasztóvá silányított ember egyébként anyagfölötti vágyait a fogyasztói
társadalom anyagi vágyakra korlátozza, ezzel rombolva az ember ember-voltát.
3. ábra. Az olajcsúcs jelentősége az egy főre jutó erőforrás-termelésben mutatkozik meg. A világ egy főre jutó erőforráselőállítása
1979-ig növekedett. Lényegében az első olajválság (1973) idejében torpant meg, majd állt le véglegesen, de ennek
nem a fogyás volt az oka, hanem az, hogy az OPEC szándékosan visszafogta a termelést. Az ábra értelmében azonban 2008
és 2012 között visszafordíthatatlan folyamatok indulnak meg a világban. 2008-ban a Föld eléri az olajcsúcsot, azaz a legtöbb
egy évben kitermelt olajmennyiséget. 2012-ig fokozatosan csökken a kitermelés, az igények azonban növekednének. Ez
egyre nagyobb gazdasági és társadalmi feszültségek forrása lesz,. 2012-ben lényegében az 1970-es szint elé esik vissza az
erőforrás-termelés, és az addigra felhalmozott feszültség miatt összeomlik a rendszer. Látható, hogy a hatványozott
növekedést megtorpanás, majd ugyanilyen esés követi. 2030-ra véget ér az ipari társadalom, és az 1930-as szintre áll vissza
az erőforrás-termelés, ha ugyan megáll akkor a csökkenés.
A legújabb, egyelőre még csak kevesek által ismert adatok alapján a Föld termelésének harmadát adó négy nagy
szaúdi olajmező termelése 2006 januárja óta csökken.12 Márpedig, amint a 2. ábra is mutatja, 2004 után már csak
a közel-keleti kitermelés állt saját csúcsa előtt; azaz, ha a közel-keleti olajkitermelés tetőzik (márpedig ez most
bekövetkezett), akkor a bolygó elérte az olajcsúcsot.
Ugyan van még némi szenünk és földgázuk, azonban ezekből is egyre több fogy, ráadásul bányászatuk és
szállításuk olajat igényel. Szénből az export csúcsa (azaz a piacon mozgó összes szén mennyiségi csúcsa) 2010-
2014 között várható, a tényleges kitermelési csúcs 2018-ban. Gázra ugyanezek az adatok 2012 és 2014.13
A részletek kifejtése nélkül vizsgáljunk meg néhány következményt.
• Az ősmaradványi erőforrások adják a villamos áramtermelés 66%-át (az olaj 7%-a, a földgáz 44%-a, a
kőszén 88%-a, a víz- és atomerő 100%-a ide fordítódik). Az ősmaradványi erőforrások kiesése
fokozatos áramkorlátozást, illetve teljes kimaradást okoz 5, illetve 10 éven belül. Áram nélkül a mai
társadalom nem képes fennmaradni, a városi életforma megoldhatatlan nehézségekbe ütközik. Ha nincs
szállítás, az élelmiszer nem jut el a városokba (a szállítás 90%-a olaj alapú); áram nélkül megszűnik a
vízellátás, a tájékoztatás és a hírközlés. Mivel a fejlett világ a kapcsolattartásra egyre jobban a
világhálót és a hordozható telefon-rendszert használja, ezért ez a terület is komoly visszaesést fog
elszenvedni. (Duncan, 2006) 2015-re a jelenlegi kitermelés egyharmadával visszaesik. Ez az
áramtermelésben 500 ezer MW villamos teljesítmény kiesését jelenti.
• Olaj hiányában a műanyaggyártás (mely az élet egyre több területén kizárólagos, és az anyagforgalom
jó részét teszi ki) visszaesik.
• Ősmaradványi erőforrások nélkül nem lehet műtrágyákat és vegyszereket előállítani.14 A gépek is
leállnak, mindez együtt a zöld forradalom utáni mezőgazdaság végét jelenti. A termésátlagok a
harmadukra-ötödükre esnek vissza.
12 A csökkenés oka nem a termelés visszafogása, mint 1973-ban, hanem a készletek kimerülése. Forrás:
http://www.theoildrum.com/node/2325
13Az olaj és a földgáz esetében azért történik mindez nagyjából egyszerre, mert ezen mezők egymástól nem függetlenek.
Ahol olajat találtunk, ott találtunk földgázt is: mindössze picit később kezdtük el nézni – ám annál nagyobb intenzitással
fogtunk neki a kitermelésnek.
14 A műtrágyagyártás rendkívül erőforrás-igényes iparág.
• A növekvő erőforrás-árak miatt pénzromlás lép fel, mely többé nem áll meg. A folyamatot gazdasági
válság és munkanélküliség követi, mely a fogyasztói társadalom bukásához vezet; ezzel megszűnik az
anyagfölötti vágyak elnyomása, és a társadalom szűk érdekcsoportok általi kihasználása és tudati
befolyásolása.
• A Marshall-görbén az árindex fölfelé, a termék-kibocsátás balra (csökkenően) mozdul el, a
következmény: árszínvonal-növekedés, fogyasztáscsökkenés, tartós világválság.
• Az összeomlás sorrendje: az erőforrás-kínálat csökken, a gazdaság zsugorodik, a közegészségügy, mint
a legdrágább és legkifinomultabb ágazat, összeomlik, ezt követik a zavargások, járványok és éhínségek.
A fejlődő világban a zöld forradalom utáni mezőgazdálkodás megnövekedett termésátlagai a népesség
növekedését is maguk után vonták. Amikor ezekben az országokban az erőforráshiány miatt
visszaesnek a termésátlagok, továbbá összeomlik a gazdaság, a valószínűségre hagyatkozva egy
embernek 1/5=20% esélye lesz élelemhez jutni, és 50-60% esélye lesz túlélni a járványokat és
zavargásokat, azaz összesen 85-90% eséllyel nem maradhat életben. Az egész harmadik világ
népességére nézve ez mintegy 4-4.5 milliárd ember halálát jelenti majd, körülbelül 2040-ig bezárólag.15
• A nyugati világ szerencsésebb, mert a megnőtt termésátlagokat nem követte a népesség megugrása, a
termelt többletet a haszonállat-állomány eszi meg, ezért van mindennap hús a nyugatiak asztalán. Ezt a
közbeeső láncszemet eltüntetve a táplálékláncból, a nyugati világ élelmezése megoldható. Azonban az
igények jó részéről le kell mondani, hogy a túlélés biztos legyen. Ez, és az erőforráshiány óhatatlan
zavargásokkal jár majd, így nyugaton is számítani kell 50% emberveszteségre, ez mintegy 700 millió
fő.16
A következmények súlyosságát tekintve ez az eddigi legnagyobb csapás, ami ránk vár. Most nézzük, hogy mi az,
amit nem érdemes, vagy lehetetlen megoldani, és miben felesleges hinni.
2.4. Ami nem megoldható
Sokak válasza az a fenti nehézségekre (amiket ők inkább "kihívásnak" mondanak), hogy a gazdaság a kényszer
hatására majd megkeresi azt az utat, ami járható. Ráadásul egy közkeletű válasz szerint majd kitalál valami
megoldást a tudóstársadalom. Többen a megújuló erőforrásokban látják a jövőt.
Úgy tűnik, hogy szinte minden vezető államférfi és közgazdász a fenti tévedések valamelyikének rabja;
ezeken keresztül, illetve ezek következtében pedig egy mit sem sejtő népesség él a világon. A tudománynak
sokan természetfölötti hatalmat tulajdonítanak, pedig eredményei mögött a fizika törvényei állnak - és nem
utolsósorban erőforrás-felhasználás. "Üzemanyag" nélkül a tudomány sem működik; s mivel a tudomány
rendkívül kifinomult vívmányokat használ, ezért működése roppant erőforrás-igényes. Továbbá egyes
tudománytörténészek szerint a tudomány jelenleg nincs "felfedező kedvében", a felfedezések arányában csak az
1600-as évek szintjén áll, és messze van attól a csúcstól, mely az 1870-es éveket jellemezte (Huebner, 2005).
Ezen összetett okok miatt úgy tűnik, hogy nincs sok esély egy átütő tudományos felfedezésre. A piac pedig,
amely kikényszeríthetné a változást, már régen nem befolyásolható, nem téríthető ki a növekedés pusztító
folyamatából.
Ami a további olajlelőhelyeket illeti, erről már írtam, annak esélye, hogy még vannak könnyen
kitermelhető, olcsó olajat adó nagy mezők a Földön, 5%. A felfedezések egyre csökkennek, az igény nő, kinyílt
az olló, és napról napra nyílik.
A megújuló és zöld erőforrások esete sem bíztató. Ezek a termelés 1-2%-át teszik ki, ami egyszerűen túl
kevés bármihez. Annyi fejlesztésre és építésre, illetve gyártásra már nincs sem idő, sem pedig hagyományos
ősmaradványi erőforrás, amennyi akár a jelenlegi termelés 1/10-ét adná később! Egy példa. Németországnak van
a legnagyobb szélerőmű-rendszere az Európai Közösségen belül. Azonban ebben az országban a fogyasztás
növekedésével sem tud lépést tartani a szélerőművek létesítésének üteme, nemhogy a villamos áramtermelésből
egyre többet teljesítene.
Összességében is igaz, hogy bármelyik zöld erőforrást 40-szeresére kellene felskálázni ahhoz, hogy
lépést tartsunk az ősmaradványi források fogyásával. Számszerűen: 2015 decemberéig naponta 400 MW új
erőforrást kellene rendszerbe állítani az összeomlás elkerülésére. Összehasonlításul: Paks egy blokkja 440
MW villamos teljesítményű.
15 Az észak-koreai nagy éhínség, és több millió ember halála éppen annak köszönhető, hogy Kína már nem hajlandó olcsón
földgázt szállítani Észak-Koreának, amely így nem képes műtrágyát gyártani. A termésátlagok visszaesését éhínség követte,
melyben 3 millió ember halt már meg, és további 4-5 millió áll az éhhalál szélén. Észak-Korea az olajért cserébe még
atomprogramját is feladta (2007 elején)!
16 Az utóbbi két pont áldozatokra vonatkozó becslése jóindulatú, mert nem számol nagy háborúkkal.
Az egyik varázsszó a területen a hidrogén. Azt állítják egyes szakértők, hogy a hidrogén lehet a jövő
olaja. Ez persze két okból sem működik. Egyrészt ha a hidrogént üzemanyagként szeretnénk használni, akkor elő
kell állítani, ez pedig hagyományos erőforrásokat köt le, ráadásul a hidrogén nehezen szállítható, folyékonnyá
pedig csak -235 C°-on válik, és könnyen elillan, továbbá sokkal robbanásveszélyesebb, mint a benzin.
Előállítása, és szállítása hagyományos erőforrást igényel, tehát azt kiváltani nem képes. Ráadásul, ha
hagyományos erőforrásokkal (pl. földgázzal) állítják elő, több CO2 keletkezik, mintha azt a hagyományos
erőforrást közvetlenül használtuk volna fel; ugyanakkor a folyamat teljes mérlege elég rossz ahhoz, hogy ne
lehessen varázsszernek felfogni.
Az atomenergia veszélyes, ez szinte közhely, mégsem riadnánk vissza tőle, ha segíthetne. De erre nem
képes. Az urán is véges készletekkel van jelen a Földön, kitermelése a jelenlegi erőműpark működtetésével 2030
környékén tetőzik, de ha az ősmaradványi készletek fogyása miatt növeljük az atomenergia részarányát, akkor ez
hamarabb beköszönt.
A fúziós erőművek első, valóban működő példánya 2040-re várható. Látható a fentiekből, hogy akkor
már késő. A fúziós erőművek pillanatnyilag szinte csak megoldandó nehézségekkel küzdenek technológiai
szinten.17
Abban sem nagyon bízhatunk, hogy az emberiség képes lesz nagy léptékeken összefogni. A piaci
társadalom nagyon erősen kiélezte fogyasztói ösztöneinket, amelyek természetes genetikai örökségünk
legmélyebb rétegeiben vannak; ezért olyan rendkívül hatékony a fogyasztásra és felhalmozásra felhívó reklám.
Az ember genetikailag a rövid távú előnyökre van hangolva, és ha nem mérlegel józanul, akkor azokat is
választja (Hanson, 2007).
3. Ami megoldható
3.1. Itthon is
Mivel az erőforrásválság és az ellátási nehézségek elsősorban a városokat érintik,18 ezért célszerű falura költözni,
(első lépés) hiszen a vidéki környezet még ma sem áll messze az önellátástól (pl. Erdélyben). Arra a tudásra,
amit a vidék parasztsága évszázadokon át felhalmozott újra nagy szükség lesz, hiszen a földeket megint kézzel és
állati igával kell művelni, vegyszerek és műtrágya nélkül. Ebben a munkában ismét foglalkoztatottá válik a falun
élő lakosság 80-85%-a, megszűnik a munkanélküliség vidéken, aminek elsődleges kiváltó oka a mezőgazdaság
szerkezetváltása volt az 1960-as években.
Továbbá valószínű, hogy a legszükségesebb iparcikkek kivételével (lábasok, tányérok, üveg, stb.)
minden helyben fog készülni. Újra előbukkannak a rég eltűntnek hitt szakmák, a kovács, a szíjártó, a takács, a
molnár, a fazekas, a tímár, a bognár és így tovább.
Második feladatunk tehát a földművelés hagyományos módszereiről és kézműves mesterségről szóló még
meglévő tudás ápolása és bővítése.
A vidéki házakat (és az egyéb fenntartani kívánt épületeket) szereljük fel a következő létfontosságú
berendezésekkel: napelem, fúrt kút,19 melyből kézzel is húzható víz, művelésre alkalmas földterület, pince, és
lehetőleg fa tüzelésére alkalmas kazán, de még jobb a kályha.
Harmadik feladatunk tehát az alapvető ellátás megszervezése (erőforrás és víz).
Azután, még ha egyelőre csak szórakozás szintjén is, tanuljunk meg egy hasznos szakmát, vagy több
ilyent. A földművelés, kézművesség, ezermesterség nagyon kifizetődő tudás lesz az elkövetkező időkben. A
társadalom jelenlegi állapotához szorosan kötődő, és/vagy rendkívül magas fejlettségű berendezésekhez
kapcsolódó szakmák nem lesznek hasznosíthatók (az elsőre a manager és a könyvelő, a másodikra az űrhajós és
a maroktelefon-tervező jó példa).
Negyedszer tehát tegyünk szert olyan hasznos ismeretre, mely egyrészt segítheti túlélésünket, másrészt nagyobb
értékkel ruház fel minket élve, mint holtan.
Mivel a magasan gépesített és rendkívül kifinomult egészségügy fog először akadozni, törődjünk sokat
egészségünkkel, és lehetőleg váljunk függetlenné az egészségügyi rendszertől, például azzal, hogy megtanuljuk,
melyik fűben-fában milyen orvosság van.
Ötödször, ismerjük meg a gyógynövényeket és vigyázzunk az egészségünkre.
Rendkívüli csapások fogják érni az emberiséget, ez pedig mindig könnyebben kivédhető, illetve
feldolgozható egy szorosan egymásra utalt közösség kereteiben. A közösség tagjai éppen úgy megoszthatják a
17 http://www.theoildrum.com/node/2164 Az oldalon azt is olvashatjuk a technikai nehézségek mellett, hogy nincs elég
„üzemanyag” sem, és nagyon messze van a megvalósulás is.
18 A városok lakótelepei nem tarthatók meg. Egy tízemeletes lakótelepi ház nagy erőforrás-fogyasztó és ráadásul túl magas is
ahhoz, hogy a víz feljusson a tizedik emeletre. A belvárosok néhány emeletes háztömbjei fenntarthatóak, hiszen ezek akkor is
álltak, amikor még nem volt ennyire jelentős az olajfelhasználás. Budapest esetében a fent említettek a lakosság felének
kényszerű elvándorlásával, vagy célirányos kiköltöztetésével oldhatók meg.
19 Közösségenként legalább egy fúrott kútra van szükség.
munkát egymás között, mint ahogy azt a jelenlegi rendkívül bonyolult társadalom is megteszi - csak az ipari
korszak alkonyának közösségei lényegesen kevesebb taggal is működőképesek, hiszen a rendkívül szakosított
foglalkozások eltűnnek. Egy hagyományos falunak megfelelő méretű közösség, minden szükséges foglalkozást
űző taggal, és lehetőleg falun, már nagyjából 500-1000 fő esetén is fenntartható lehet.
Hatodszor keressük hasonló emberek barátságát, és lehetőleg együtt telepedjünk le, egy városoktól távolabb
fekvő faluban.20
A társadalomban már most vannak olyan magasan képzett szakemberek, akik a fent leírt
válságtünetekkel (vagy egy részükkel) tisztában vannak. Az emberiség felhalmozott tudását nem szabad veszni
hagyni. Minden tájegységnek szükséges lenne kiépíteni egy tudás-és tárolóközpontot, ahol van áramszolgáltatás,
számítógép-központ, legalább vezetékes távbeszélő-összeköttetés vagy rádiókapcsolat a világ többi ilyen
központjával; illetve az emberiség tudásának egy fontos ága nagy mértékben, és általános tudás tekintetében
pedig kisebb, de átfogó részben képviselve/tárolva van.
Hetedszer, halmozzunk fel minél több tudást a fejünkben, és ha tehetjük könyvek formájában is, mert azok
hozzáférhetők villamos eszközök nélkül is. Keressünk hasonlóan képzett embereket, hogy együtt
gondolkodhassunk. Ha van napelemünk, akkor egy hordozható számítógép jó befektetés lehet - főleg kutatók
számára.
3.2. Közösségi csoportok, az Egyház szerepe
Mint azt fentebb már említettem, a közösségek szerepe óriási. Megtartó erőt, támaszt és védelmet
jelentenek az elesetteknek, ugyanakkor alapvető tájékozódási pontul szolgálnak saját tagjaik számára. A jövő
ezeké a közösségeké. A falura települt, legtöbb feladatukat maguk ellátó közösségek válhatnak jellemzővé,
melyek a tudásközpontokkal állnak kapcsolatban, ahonnan beszerzik azt, amelyet csak ezek a régi városmagokra
épült központok állítanak elő - persze csak akkor, ha sikerül a békés átmenetet biztosítani.
Jelenleg Magyarországon az egyetlen nagyjából világos jövőképpel rendelkező, a teljes országot lefedő
szervezet a katolikus Egyház, és a történelmi felekezetek. Mivel azt nehéz megjósolni, hogy milyen hatalmi
változások várhatók a magyar állami életben, ezért úgy kell készülni, mintha nem várhatnánk külső segítségre. A
teendők világosak.
1. A KÉSZ segítségével fel kell kutatni azokat az értelmiségieket, akik elfogadják a fentieket, és hajlandók tenni
valamit az ügy érdekében.
A feladat a következő: magasan képzett szakembercsoport vizsgálja meg a lehetséges utakat, illetve a legjobb
megoldás kidolgozása után készítse elő a híveket és a papságot a teendőkre. Az ismeretek átadása, illetve a
megoldások felvázolása fontos lehet akár egy plébánia felújításakor, de az egyházmegyei tudásközpontok
létrehozásakor is.
2. A meglévő egyházi közösségeket fel kell készíteni, hogy sokkal nagyobb nyomást is kibírjanak, mint amilyen
ma nehezedik rájuk, ugyanis ez csak lélektani, míg akkor fizikai lesz.
A közösségi tudat, és a társadalmi/személyes kapcsolatok erősítése képessé tehet egy közösséget azonosságtudat
és túlélőkészség kifejlesztésére egy olyan világban, ahol a polgárok egy része rendezetlenségbe fullad. Az
alapvető közösségek, közösségi magok nem árt, ha egybeesnek a jövendő fenntartható faluközösségekkel, de
legalább részét képezik annak.
3. Minden egyházmegyében ki kell jelölni 5-10 fontos plébániát, melyeket fenntartható módon fel kell szerelni, és
amelyekből szükség esetén ellátható akár az egész egyházmegye.
A papság és a hívek részaránya ezekben a zűrzavaros időkben növekedni fog, hiszen a társadalmi összeomlás
folyamatában az egyetlen szilárd pont maradhat, mely világos értékrendet képvisel. A pásztori feladatok ellátása
azonban legjobb esetben is az 1930-as évek színvonalán képzelhető el;21 a szerző becslése szerint a hanyatlás
közepesen derűs előrejelzés szerint itt állítható meg.
3.3. Lehetséges jövő
Elképzelem a jövőt, kétfélét is. A rosszabbikkal kezdem, hogy a jót lehessen értékelni majd.
3.3.1. Bukás
A világgazdasági rendszer tehetetlenségénél fogva mindenképpen igyekszik fenntartani arculatát. Az
AEÁ erőforrásainak java része a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában folyó tartós háborúskodásban emésztődik
20 A vidéki ház- és földárak miatt ez egyelőre könnyen megoldható. A szerző véleménye szerint pedig a gazdasági
összeomlás után a földtulajdon-jog megszűnik.
21 Komoly közlekedési és távközlési eszközök nélkül.
fel. Az iszlám és a nyugati életfelfogás közötti szakadék mélyül, a két világ közötti súrlódások, összecsapások
ereje egyre hevesebb. A szélsőséges iszlám erők elérik céljaikat, bizonytalanná teszi a fejlett világ olajellátását.
Az egyetemesítés (globalizáció) nemkívánatos mellékhatásai felerősödik, ugrásszerűen növekszik a nemzetközi
bűnözés szerepe, amely a világgazdaságba és az államéletbe beépülve annak meghatározó tényezőjévé válik.
A fogyasztói társadalom ragaszkodik a lényegéhez, a folytonos gazdasági növekedéshez. A hirdetések
eszközei fokozatosan még erőszakosabbakká válnak, emiatt a még jobban hajszolt emberek élete évről évre
reménytelenebbé lesz. A globalizáció egységesítő hatása egyre erősödik. Az azonossá gyúrt emberek társadalma
hallatlan veszélyek hordozójává válik. Az ugyanolyanná válás, ugyanúgy gondolkodás épp azt jelenti, hogy az
emberek az állatokhoz hasonlóan kezdenek viselkedni. Ebben az ember számára természetellenes helyzetben
kiszámíthatatlan, hogy változások esetén mi fog történni. Az emberekből kilúgozták az emberre jellemző
erkölcsi gondolkodást, a személyes felelősség érzetét. A belőlük válsághelyzetben összeverődött tömegek
bármire képesek.
A környezeti válság fenyegetéseire tekintet nélkül, minél többet kicsikarva kiaknázzák a bolygó olaj,
földgáz, szén, lignit, olajpala és olajhomok készleteit. Az energiaárak ugrásszerű emelkedése így sem kerülhető
el. A pazarló rendszer azonban fennmarad, még jobban pusztítva az embert éltető természetes környezetet. A
szegények és a gazdagok közötti ellentét még kirívóbb lesz, a csökkenő népességű gazdag országokba való
bevándorlás ellenőrizhetetlenné válik. A természeti csapások egyre nagyobb pusztításokat okoznak, amelyek
feltartóztathatatlan népvándorlásokhoz vezetnek.
Az erőforráshiány elsősorban a szegényebb, nagy népsűrűségű országokat sújtja. A kőolaj és földgáz
hiánya miatt a mezőgazdasági termelés csökken és a ma Észak-Koreában tapasztalható éhínség általánossá válik.
Mivel számos ilyen helyzetbe kerülő ország atomfegyverrel is rendelkezik, világszerte elképzelhetetlenül súlyos
összeütközések alakulnak ki.
A természet fokozódó szennyezettsége, a természetes környezet romlása újabb és egyre pusztítóbb
betegségek sokaságának megjelenéséhez vezet. Az emberi immunrendszer nem tud alkalmazkodni a mérgezett
környezet okozta végzetes változásokhoz. Az orvostudomány képtelen kezelni az újabb fertőző kórokat, az
immunrendszer újabb és újabb betegségeit. Az egészségügy rendszere összeomlik.
A kaotikus folyamatok kezelhetetlensége nyilvánvalóvá lesz. Az egyenként még talán megoldható
kérdések hatalmas mértékben felerősítik egymás káros hatásait. A pénzügyi és gazdasági világrendszer szétesik,
a világrend összeroppan és a végítélethez hasonlító viszonyok alakulnak ki. A válságba zuhanó fogyasztói
társadalmak tömegei az ugyanolyanná gyúrt gondolkodásuk miatt képtelenek alkalmazkodni. A csupán a
kocsivezetésre, távirányítók, maroktelefonok kezelésére kiképzett, csak a szűk szakmájához értő emberek
társadalma bénulttá válik. A rájuk zúdult balsors miatt a felbőszült emberek bűnbakokat keresnek.
A tömegek azokra a hirtelen kiemelkedő hangadókra hallgatnak, akik leginkább megérzik az akaratlanul
is állatias viselkedésre beállított emberek lelke mélyén kavargó torz indulatokat. A tömegek azok ellen
fordulnak, akik vezették őket és amint a 20. században is annyiszor, utólag felfoghatatlan és értelmezhetetlen
borzalmakat követnek el. A legsúlyosabb zavargások a fejlettnek nevezett országokat sújtják.
3.3.2. Megállunk a lejtőn
Most jöjjön a sikeres forgatókönyv.22
A politikai-gazdasági hatalmat birtokló gazdag országok polgáraiban tudatosodik a fenyegető
világméretű válság veszélye. Felismerve a fenyegetettséget, az emberek takarékoskodni kezdenek és gondolnak
nemcsak maguk, hanem gyermekeik jövőjére is. Rájönnek arra, hogy a gátlástalan fogyasztás, az igazából
szükségtelen javak halmozása nemcsak az életterünket pusztító tevékenység, a természetes környezet, így a
jövőnk elleni vétek, hanem az ő életük minőségét is rontja. Tudatosabban tervezik vásárlásaikat, csupán azzal,
hogy elhalasztják például a kocsicseréket, mert takarékosabb kocsikra várnak, elérik a kulcsiparágnak számító
járműipar gyökeres átalakulását. Mivel a katonai jellegű megoldások sorra kudarcot vallanak, a hadipar és a
nemzetközi fegyverkereskedelem veszít súlyából. A szélerőművek egyre jobban elterjednek. Az olajárak ugyan
jelentősen emelkednek, de csak fokozatosan, mert a gyorsan terjedő többfeladatos termelési rendszerek23 egyre
kevesebb erőforrást használnak fel. A mezőgazdaság, ipar, kereskedelem olyan rendszerekbe szerveződik,
22 A jól csengő pozitív részletek többségének nincs nagyobb esélye 10-15%-nál.
23 Ahol az egyes termelési ágak a másik ág többlethőjét és és/vagy hulladékát hasznosítva szintén hozzájárulnak a
végtermékhez. Ilyen például a Pauli-rendszerű sörfőzés. A sörfőzdék az árpa 4%-át hasznosítják eredetileg, a többi hulladék.
Itt gombákkal etetik át, utána jó állati takarmánynak. A hulladék 26%-a fehérje, ebben gilisztát tenyésztenek, amely
baromfitáplálék. A tenyészállatok ürüléke természetes (bio) erőforrás. A visszamaradó szennyvizet megfelelő növényi és
állati (hal) társulások teszik teljesen tisztává. A lúgos szennyvízbe bevezetik a sörfőzéshez alkalmazott fűtés szén-dioxidját,
amely így algák tenyésztésére is alkalmas. Az új többfeladatú rendszer teljesen önellátó hétszeres termelékenységű és
négyszer több munkást foglalkoztat.
amelyek a helyi adottságokhoz alkalmazkodva lehetőleg kevés erőforrással tartják fenn magukat. Az emberek
fehérjeszükségletüket elsősorban növényi fehérje fogyasztásával fedezik.
Az olajár emelkedése miatt számos, csupán cuccnak nevezhető árucikk ára annyira felszökik, hogy
eltűnik a piacról. A tudatosabb vásárlások részarányának növekedése magával vonja a hirdetések
visszaszorulását. Eltűnnek a hirdetésből élő kereskedelmi hang- és képcsatornák és ponyvasajtó nagyobbik része.
Ezzel megszűnik az emberek idegeinek naponta több órán át történő borzolása, feszítése, a tájékoztatási szemét
termelése és terjesztése. Kezdetben ez a nagy többség számára szokatlan lesz, nem tudnak majd mit tenni a
rengeteg sok szabad idővel, erővel, de fokozatosan rájönnek arra, mit kezdjenek magukkal. Sokkal több idejük
lesz egymásra, olvasásra, sétálásra, a gyermekekre, a tudományra, művészetekre, mozgásra. Fel fogják fedezni,
mennyivel tartalmasabb így az életük. Megszabadulva a pazarló fogyasztás kényszerétől az emberek oldottabbak
lesznek. Természetüknek megfelelően egyre többet foglalkoznak a szellemi értékeik gyarapításával. Visszatér az
emberek életkedve, a társadalmak gyermekbaráttá válnak, a népesség elöregedésének folyamata megszakad, a
bolygó népessége egy adott szinten állandósul.
A mezőgazdaság gyorsított ütembe tér át a szerves módszerek használatára. A megtermelt élelmiszer
mennyisége nem csökken annyira gyorsan, hogy nagyméretű éhínségek alakuljanak ki. A népesség növekedése a
szegényebb országokban is megáll és a túlnépesedett országok lélekszáma nagyobb megrázkódtatások nélkül
csökken arra a szintre, amit a térség magától, külső erőforrások bevonása nélkül is el tud tartani.
Sikerül megállítani az erdőterületek csökkenését, sőt világszerte hatalmas területeket adhatnak vissza a
természetnek. Nem csökken tovább a fajok száma, a természetes környezet növekvő aránya csökkenti az
éghajlatváltozások okozta csapások erejét. A 20. század során felhalmozott mérgező, pusztító anyagokat lassan
feldolgozzák, ártalmatlanítják és ezzel fokozatosan csökkentik a természet szennyeződését. Ezzel az emberiség
egészségi állapota is fokozatosan javul, az egészségügy fő feladatává az egészség megőrzése, a megelőzés válik.
Az egyetemesítés ezredvégi rendszere lassan átalakul. Vívmányaiból elsősorban a világot behálózó
informatikai rendszer válik maradandóvá. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy az emberek az őket érdeklő
ismeretekhez gyorsan hozzájussanak, a legfontosabb egyetemes ágazattá a szellemi javak terjesztése válik. A
látványosan kibontakozó tudományos-műszaki forradalom mindenkinek teret nyit arra, hogy képességeinek
megfelelő módon tevékenykedjen. A rendkívüli helyzet kivételes alkalmat kínál az emberek szellemi
megújulásához, a fogyasztói társadalom lelkileg megalázott és megnyomorított polgárai emberibb módon
kezdenek élni. Gyermekeik már igazi személyiségekké válhatnak. A felszabaduló hatalmas emberi erőforrások
akkora lendületet adnak az átalakulási folyamatnak, hogy száz-kétszáz éven belül az emberiség életrendjét
fenntartható pályára sikerül állítanunk.
3.3.3. Még ez is álomnak tűnhet, ez a közepesen sikeres forgatókönyv
Van egy közepesen sikeres forgatókönyv is, ami tudásközpontokkal, és az 1930-as évek szintjén élő vidéki
lakossággal, gőzvontatású vonatközlekedéssel, repülők nélkül, jelentős hiányok nélkül, talán még vidéken is
korlátozott áramhasználattal, elképzelhető, és esélye 30-40% lehet. Itt szélkerekek adják az áramot, és
biomasszás erőművek. Az éjszakai áram hidrogént bont, amivel mennek a buszok, és az alapvető feladatot ellátó
személykocsik. Nagyobb áramhiány nincs, a fogyasztás a fénykorbelinek fele. Van korlátozott számítógéphálózat,
vezetékes telefon, tömegközlekedés, bioüzemanyaggal magát ellátó mezőgazdaság, szervezett ellátás.
Itt is igaz, hogy csökken a károsanyag-kibocsátás, átértékelődik a valódi munka szerepe, megnő a
szabadidő, a közösségi élet ideje; eltűnik a lélekölő munka és reklám, az előbbi forgatókönyv vívmányai jórészt
itt is igazak. Ha csak ez sikerül, már elégedettek leszünk.
4. Erkölcsi felelősségünk
4.1. Az ember szerepének újfajta értelmezéséről a teremtésben. Hogyan jutottunk idáig?
Hagyományosan a Teremtés Könyvében található teremtéstörténet értelmezése a következő. A világ
teremtésekor Isten mindenről kijelentette, hogy „jó”. Az emberrel koronázta meg művét, akit saját képére és
hasonlóságára teremtett (Ter 1,26). A teremtés során az ember minden hatalmat megkapott a Földön, hogy
„uralkodjon rajta” (Ter 1,26), és hogy nevezze el24 az állatokat és növényeket (Ter 2,19). Mindezek arról a
felfogásról tanúskodnak, miszerint az Isten egyértelműen azért teremtette az embert, hogy leigázza a Földet. A
bűnbeesés ezen ugyan nehezített, de mint cél, megmaradt. Arról, hogy mennyit ártott az élővilágnak a Teremtés
Könyvének ez a (félre)értelmezése mások már írtak, sok elképzelés szerint ez adta azt a téves magatartásformát,
melynek következménye a mostani erőforrás- és környezeti válság.25
24 Az elnevezés azt jelenti, hogy az adott állat, vagy növény már nem ismeretlen, azaz az embertől nem idegen.
25 A szerző nem ért egyet azokkal, akik a túlnépesedésért a bibliai szaporodásparancsot (Ter 1,22) teszik felelőssé, ugyanis a
túlnépesedés jelenleg olyan területeket érint, ahol a a kereszténység jelentősége kicsi. Ugyanakkor fontos rámutatni, hogy a
Föld igába hajtása valóban a Ter üzenetének félreértelmezésén alapul.
Az ember istenképűsége olyan viselkedést eredményez, melynek jellemzője a távlatiság. Az istenképű
ember térben és időben kierjedten él és gondolkodik. Istenképűségének következtében az idő és a tér távlatait
egyaránt megérti és felfogja, és ez befolyásolja viselkedését. A tér távlatai azt jelentik, hogy nemcsak arra a
helyre korlátozódik a felelőssége, melyen él, hanem tekintetbe veszi annak tágabb vonatkozásait is. Az
időbeliséget pedig az utódok felé mutatott magatartáson, az ő jövőjük megőrzésén keresztül érthetjük meg. Ha
valaki úgy él, hogy életének nyoma (azaz az ökolábnyoma) elég teret hagy leszármazottainak (időbeli távlat),
valamint másoknak (térbeli távlat) akkor a teremtett világot tágabban szemléli. Ezek a viselkedésminták kevéssé
köthetők az értő és elemző gondolkodáshoz (okos, azaz okokat ismerő és felderítő gondolkodás), hanem sokkal
inkább a bölcsesség eredményei.
Okos az, aki az okok láncolatát végigköveti, és helyesen ismeri fel a következményeket. Ha átlátható a
helyzet, az okos gondolkodás célravezető. Ellentéte a buta, aki nem képes átlátni az ok-okozati hálót. A bölcs az
élete során szerzett sok tapasztalatot hasznosítja egy olyan helyzetben, amikor nem látni az okok rendszerét.
Hasonlóságot fedez föl, élete tapasztalatai segítik ebben. Ellentéte a bolond, aki nem képes megérteni, hogy egy
helyzet mennyire bonyolult és nem leegyszerűsíthető.
Úgy tűnik, a bölcs gondolkodás a mindennapokban nem térül meg, s nincs is rá szükség. Valóban, a
bölcs döntések hatása hosszabb távon mutatkozik meg, rövid távon az okos részesül előnyben. Napjainkban a
természetet leigázó tudomány képviselőjét az ok-ost ünnepeljük, aki hozzásegítette a társadalmat a jóléthez.
Nem ártott volna azonban bölcsként, istenképűként hozzáfogni a természet birtokbavételéhez. Az
istenképűség elvesztésével azonban az ember ok-osan, azaz beszűkült tér- és időbeliséggel látott hozzá a
természet birtokbavétele helyett, annak leigázásához. Ennek következtében sérült az a parancs, mely a
dekalógust megelőzve a teremtés alapvető parancsa lenne: az ember „művelje és őrizze” a világot (Ter 2,15). A
művelés úgy értendő, hogy közben marad elég lehetőség arra, hogy a természet megmaradjon (térbeliség), és
elég idő arra, hogy megőrződjön (időbeliség).
A ma tán legfőbb, és mégis alig hallatott parancs tehát ez: őrizd és műveld! Aki szereti Istent, az szereti
azt is, amit Isten alkotott. A szeretet teológiáján keresztül pedig bekapcsolható az Újszövetség világa is ide.
Menetközben a mai világ már elfelejti, hogy az ember istenképű, és hogy ezt az istenképűséget felvillantja a
keresztség, amikor megtöri az eredendő bűn láncolatát, a világ mai fia elfelejti saját megváltását.
A mai világ Isten mellett nem társ-teremtőként és munkatársként szemléli az embert, hanem
kisistenként, aki azt tesz, amit akar. Nem képe másnak, mint magának, nem hasonlít senkire, csak magára, nem
felelős senkinek, csak magának.
A szeretet hiánycikk. Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket, mondta Jézus apostolainak
az utolsó vacsorán. Fordítsuk ezt a gondolatot meg! Úgy szeretjük Istent, ahogy egymást. Ez azt jelenti, hogy
Istent már talán nem is. Hiszen kiveszett az emberek közti szeretet is. Szociáldarwinizmus hódít, a töretlen
fejlődés vakhitté vált.
A kijózanodás a küszöbön áll, de nem elég a válság anyagi oldalát meglátni, mert akkor arról fogunk
töprengeni, hogy pazarló és anyagelvű világunk életét milyen (esetleg borzalmas) áron hosszabbíthatnánk meg,
akár csak évekkel is. Ha nem értjük meg, hogy a szemlélet hibás, hogy messze vagyunk attól, amit Isten szánt
nekünk tervében, hogy okosak vagyunk de bolondok; akkor elveszünk. És még tanulni sincs idő hibáinkból.
4.2. Az egyén
Közhely, hogy társadalmunk csoportjai egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve, a közösségek feldarabolódnak.
Napjainkban az elüzletiesedett fogyasztói világrend a család, mint utolsó akadály ellen indított támadást. Az
egyénekre szakadt társadalomban sokkal nehezebb védekezni. Mit tehet egyetlen ember?
Hagyjon magának időt. A nagy döntéseket nem lehet mérlegelés nélkül megúszni. A mai világ azonban
gyors döntések sorozatát kívánja meg, és nem hagy arra időt, hogy az ember elképzelje: másképp is élhetne.
Nincs lehetősége arra, hogy túlterhelt agya lélegzethez jusson, és kitörjön ebből a fogyasztói társadalomnak
nevezett mókuskerékből. Dolgozik, hogy növelje az előállított vacakok mennyiségét, és pénzéből, amihez egyre
nehezebben jut hozzá, vásárol, hogy fenntartsa a vacakokat gyártót.
A lengyel munkások sztrájkja az 1980-as évek elején a rendszer összeomlásához vezetett. Azonban a
durva kizsákmányolás helyett, melyben az alapvető látszat sincs meg (azaz nincs kirakat) és nincsenek jogok,
Lengyelország kapott egy kirakat rendszert, melyben a látszat szép, de a munkások négyszer dolgoznak többet,
kétszer annyi pénzért – azaz kétszer jobban ki vannak zsákmányolva. Művilágunk kirakatai elfedik az igazságot:
a lét roncsolása zajlik köröttünk. Alapvető létfeltételeink szűnnek meg azzal, hogy egyre növeljük a termelést,
duzzasztjuk az új rendet, de egyre reménytelenebbek és boldogtalanabbak vagyunk.
Mert nincs időnk megállni és végiggondolni egy kizsákmányolás nélküli, bölcsen igazgatott javakra
épülő világ lehetőségét. A rendszer nem ad rá időt. Azt sem tudjuk megtenni, hogy felmérjük tetteink
következményeit, hiszen életünk folytatásához egy csomó apró, de gyors döntést kell hoznunk, a
következmények meg ráérnek.
A szerző alapvető tapasztalata, hogy az emberek fejében 2-3 naptól 1 hónapig terjedő időszakra
léteznek egyáltalán feladatok és tervek, ráadásul rangsorolva. Így teljesen nyilvánvaló, hogy az átfogott időszak
határain túl jelentkező válságok (éghajlatváltozás és erőforrás-válság), nem épülhetnek bele ebbe a rendszerbe.
Az idő, mint korlát belép. Ugyanígy elgondolható, hogy a képcsatornákon keresztül megérkező képek a válság
első jeleiről kívül esnek a tucatember tapasztalásának területén, úgyhogy itt feltűnik a térbeli korlát.
Ha az egyén nem tanul meg időben és térben újra Isten tervei szerint istenképűként élni, akkor a
következő vár rá. A válság előbb-utóbb (2012-ig bizonyosan) belép tér- és időbeli látókörébe, de akkor már
elmúlik a kegyelemteli idő. Az már a vizsga lesz.
Külön csoportot képez az egyének között az írástudó. Az akinek feladata lenne átlátni az egészet, és
bölcsként irányt adni a dolgok folyásának, rámutatni a jóra, és a rosszra, segíteni a tér- és időkorlátok
megszüntetését. Erre csak a megfelelő világképű ember képes, az aki hiszi, hogy az ember istenképű, és meg
van váltva. Humanizmusból legföljebb az emberekért rajonghat valaki, a teremtett világért már kevésbé. Sajnos
napjaink írástudói nem értik a bajt, mert vagy nem részei a keresztény gondolkodók táborának, vagy ha azok is,
már nagyon sújtja őket evilág gondolkodása: nem látnak annyira előre, amennyire kellene. Azon kivételes
kevesek, akik látják a bajt, köznevetség tárgyai.
Pedig azt, hogy baj van, a felelős írástudók már érzik. Akik Istent hisznek, azoknak nyilvánvaló, milyen
messze áll a világ egy keresztény társadalomtól. Sokszor mégsem a saját maguk bölcsességéhez fordulnak,
hanem a világéhoz. Ám ez a bölcsesség legföljebb humanista lehet, semmiképpen sem teista, pedig csak egy
ilyen bölcselet képes láttatni a teremtett világ egyedülállóságát.
4.3. Kereszténység és közösség
Az összeomlást csak olyan közösségek képesek túlélni, melyek rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, melyek a
fenntartható élethez szükségesek, továbbá ismerik azt a hibás utat, melyet elődeik jártak be.
Helyes és az ember számára üdvösséget adó jövőképpel rendelkeznek a történelmi keresztény
gyülekezetek, főképp pedig a Katolikus Egyház. Országos hálózatuk biztosan szerephez jut a jövendő
összeomlás utáni értékmentésben. Ráadásul itt még fellelhetőek a gondolkodás korrumpálódása előttről való
bölcseleti elemek, amelyek mentén felismerhető a szerző által is leírt elcsúszás az istenképűségtől az emberiség
történelme során. Ha pedig megvan a hiba, talán még egyszer nem sétálunk bele.
Az élő közösségek képesek elviselni azt a lelki és fizikai nyomást, melyet a mai rend szétesése
eredményez majd, és képesek lesznek hálót alkotni ahhoz, hogy létrejöhessen egy új társadalom. Az Egyház
szerepe óriási. Vezetői itthon még nem mindig látják tisztán a teendőket, néha még a válságot sem – de itt
minden lehetőség adott a felismerésekhez, és a társadalom továbbéléséhez. Hiszen a Isten Egyházát a Szentlélek
vezeti.
5. Összefoglalás
Ha nem teszünk semmit, hazánk, a nyugati világ részeként 2015-ig bezárólag belesodródik a polgárosult világ
végét jelentő erőforrásválságba, mely porba dönti a tudományos és ipari vívmányok mellett a ma megszokott
egész életünket. Ehhez semmit sem kell tenni, csak folytatni eddigi életvitelünket…
A Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoportról: A csoport alapítói több, mint 5 éve foglalkoznak a mai
fogyasztás és túlnépesedés okozta válsággal. 2007 őszén hivatalosan is megalakították az FFEK-t, mely a
tájékoztatás és figyelemfelkeltés mellett szeretné ellátni hiteles adatokkal a nemzetért felelős döntéshozókat is.
A kutatók megjósolták a jelenlegi olajválságot, 1999-ben annak kezdetét 2010-re, 2005-ben pedig 2008-ra tették.
Az olaj átlagára két éve előrejelzéseik szerint alakul. Jóslataik az olaj- és gáztermelésről, a gabonaárakról, az
éhínségről, a bioüzemanyagokról és a döntéshozók felkészületlenségéről sorra helyesnek bizonyultak.
Részletes számításaik és programjaik, valamint kész javaslataik vannak az ország átállására…
Oldaluk: http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK.html
Hivatkozások
Australian Journal, 2004, July 2.
Duncan, S. 2006: Social Contract, 2005-2006 winter issue
Flannery, T. 2006: Időjárás-csinálók, Bp. 2006. Akkord
Hansen, J. et al. 2005: Science, 308, 1341.
Hansosn, J. 2007: Social Contract 2006 January
Huebner, 2001: Technological Forecasting and Social Change, Vol. 72, Issue 8. October 1. 2005
IPCC, 2007: http://www.unis.unvienna.org/unis/hu/thematic_info_climate_change_ipcc.html
Korten, D. C. Tőkés társaságok világuralma, Bp. 1996. Kapu
Millenium Ecosystem Assesment, 2007: www.maweb.org/en/index.aspx
Sloan, E. D. 2003: Nature, 426, 353.
Stainforth, D. A. et al. 2005: Nature, 433, 403.
Végh László - Hetesi Zsolt: Fenntartható élet. Jegyzet, ELTE TTK, 2006.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Weixl-Várhegyi László

2011.08.01.

Népirtás

"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak."

(Edmund Burke)
És most egy levél, amit Dr Hammer írt a világfőrabbinak
a Rákkal kapcsolatban

Dr. Hamer 1986. június 22-én kelt levele a világfőrabbinak,
Menachem Mendel Schneerson-nak
Dr. med. Ryke Geerd Hamer
Sülzburgstr. 29, 5000 Köln 4
1986. június 22.
Dr. med. Menachem Mendel Schneerson főrabbi úrnak
770 Eastern Parkway Brooklyn, New York 11213

Igen tisztelt Főrabbi Úr!

Ahogyan azt nekem Denoun rabbi elmondta, Ön a világ minden zsidójának
legfelsőbb szellemi vezetője. Jelenleg Ön a világ összes szabadkőműves
páholyának spirituális vezetője is, akik mindannyian Cion
templomának (= új világrend = világköztársaság = világdiktatúra - a
ford.) felépítésén dolgoznak. Ön orvos is, és nagyon jól beszél
németül. Ezért címzem a levelemet Önnek.

Amennyire örültem annak, hogy Ön elolvasta a könyvem a Rák a lélek
betegsége, rövidzárlat az agyban, szervezetünk számítógépében, és
nyilvánvalóan meg is értette azt, hiszen már ki is adta a
rendelkezést, hogy az Önök minden zsidó páciensét ezek szerint
kezeljék; annyira csalódott vagyok, hogy még mindig nem adta ki
páholyainak a rendelkezést, hogy a nem-zsidó páciensekre vonatkozóan a
Rák Vastörvényének (Új Orvostudomány) bojkottját feloldja. Kérem, ne
mondja azt, hogy nem mi voltunk!, mert mindenről tudomásom van.

Az elmúlt öt évben (1981-86) az Ön szabadkőműves páholyai követték el
az emberiség történelmének legborzasztóbb bűncselekményét azzal, hogy
bojkottálták a Rák Vastörvénye felfedezését (az Új Medicina
nyilvánosságra hozatalát, alkalmazásának bevezetését - a ford.). Több
százmillió ember számára ez a kínkeserves halál(ra kezelésé)t
jelentette. A szabadkőműves páholyok és Izrael, melynek szolgálatában
az összes szabadkőműves páholy tevékenykedik, és építi Cion
Templomát, együttesen viselik az összes felelősséget és a kollektív
bűnösséget az emberi történelem legcsúnyább bűncselekményéért. A
feleségem is a bojkott-terror áldozata lett. A családomat évek óta
szisztematikusan terrorizálják. Eddig négyszer kíséreltek meg ellenem
merényletet.

Igen tisztelt Főrabbi Úr, Ön a világ legjobban informált embere,
gondolom én. Ön azt is pontosan tudja, hogy minden szó, amit leírtam
Önnek, igaz. Cion Temploma, amin az Ön páholytestvérei dolgoznak, öt
éve Izrael Auschwitzévé vált (a világot Izrael Auschwitzévé tette),
amibe Izrael saját magát manőverezte bele. Szerintem az Önök által
elkövetett bűncselekmény meghaladja az emberi elme képzelőerejét.
Akkor is, ha a páholytestvérek a Talmud kettős morálja szerint
dolgoznak, korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy emberek képesek
lehetnének ilyen borzasztó, kegyetlen, óriási bűncselekményre.

Főrabbi Úr, akár beismeri, akár nem, a történelem majd igazol. A
bűncselekmény minden nappal egyre csak növekszik. Ez után a levél után
Önnek nem marad több lehetősége hallgatni, mert ez a levél a világban
nem fog eltűnni. (Hamer doktor ezt a levelet ezután minden könyvének
mellékletébe beletette eredetiben.) A betegeimért kérem Önt: adja ki
végre a páholyainak, hogy a Rák összefüggéseinek felfedezése ellen
folytatott bojkottot feltétel nélkül oldják fel. (Magyarán hozzák
nyilvánosságra az Új Orvostudományt! - a ford.) Minden rabbi követni
fogja rendelkezését innen New Yorkig; minekutána Ön, mint orvos
meggyőződött arról, hogy a Rák Vastörvénye a rák kialakulásának
jelenségét hűen leírja.

Naponta jönnek hozzám rabbik és páholymesterek, vagy azok küldöncei,
hogy valamiféle feltételekről tárgyaljanak velem, melyek betartásával
a bojkottot meg lehetne szüntetni. De már megbocsásson, azt nem lehet
feltételekhez kötni, hogy abbahagyják, hogy embereket továbbra is
halálra kínozzanak (rákkezelés, rákgyógyítás címén - a ford.)!

Tisztelt Főrabbi Úr, ha a cionizmust ilyen áron - az emberiség
legnagyobb bűncselekményével - kell megvalósítani, az az egész
emberiség számára szégyen. Dobja el a Talmudját a kettős morállal
együtt, mert nem bizonyult igaznak. Haldokló pácienseim érdekében
térden állva kérem Önt, legyen Önben emberi együttérzés, ne kínozzák
pácienseinket, mint ahogy nem kínozzák a zsidó pácienseket. Csak ez az
együttérzés enyhítheti e borzalmas bűncselekmény súlyát. Kérem,
azonnal adja ki a rendelkezést, szüntessék meg a bojkottot, hogy a
haldokló pácienseket is meg tudjuk menteni!

Annak reményében, hogy felelősségével és annak minden következményével
tisztában van, és ebben a felelősségben a helyes döntést fogja hozni,
maradok tisztelettel:

Dr. med. Ryke Geerd Hamer

És most következik
Egy konferencia jegyzőkönyve, amelyet Erik Bryn Tvedt jogász
hivatalában tartottak, 2008. december 17-én

Résztvevők: Erika Pilhar, Olívia Pilhar, Ing. Helmut Pilhar, Vera
Rechenberg, Arina Lohse, Dr. Esra Iwan Götz főrabbi, Bona García
Ortin, Dr. Ryke Geerd Hamer

A konferencia résztvevői azért találkoztak, mert aggodalmukat fejezik
ki abból a szempontból, hogy csak Németországban minden nap 1500
embert kezelnek halálra kemoterápiával és morfiummal. Az Új
Orvostudomány segítségével szinte mindegyikük túlélhetné.
(Magyarországon ez napi 400 ember, amiből legalább 200 gyermek!) A
konferenciának ez az állapot a témája, melynek következtében eddig
több mint 20 millió nem-zsidó páciens halt meg, csak Németországban!

A konferencia résztvevői megállapították:

1. Az Új Orvostudományt (GNM) 27 éve fedezték fel, és azóta ismerik.
Körülbelül 27 éve - a világfőrabbi Menachem Mendel Schneerson egyik
Talmud-cikke alapján - a világ összes rabbiját kötelezték arra, hogy
gondoskodjanak róla, hogy minden zsidó vallású pácienst a Germán Új
Medicinával (korábban Új Orvostudomány) kezeljenek. Ennek a terápiának
98%-os a túlélési aránya.

2. A borzasztó az volt, amit Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is megerősít,
hogy ugyanazon Talmud-cikk szerint a nem-zsidó páciensek számára el
kell lehetetleníteni, hogy a Germán Új Medicina szerinti kezelést
kapjanak. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy - Dr. Esra Iwan Götz szerint
is - nemcsak tudta minden zsidó rabbi, hogy az Új Orvostudomány igaz
és helytálló, és gondoskodtak róla, hogy egyetlen egy zsidó pácienst
se kezeljenek kemoterápiával és morfiummal; hanem minden zsidó
professzor, beleértve az onkológusokat is, akik a többség, egyidejűleg
kétféle kezelést végeztek: a zsidó páciensek kezelését és a nem-zsidó
páciensek félrekezelését.

3. Amit Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is megerősít, hogy az Új
Orvostudomány bojkottja nem tudatlanság, nem félreértés, nem ismeretek
vagy információk hiánya, hanem célirányos, megtervezett és világméretű
népirtás, tömeggyilkosság.

4. Ezen irtózatos bűncselekmény következtében az elmúlt 27 évben,
számítások szerint, több mint 2 milliárd ember halt meg. A konferencia
résztvevői szükségesnek tartják, hogy sürgősen és haladéktalanul
tájékoztassák a nyilvánosságot, hívják rá fel a közfigyelmet, és
utaljanak erre az emberiségellenes bűncselekményre. A zsidók között is
vannak olyan irányzatok, mint a PROGRESSZÍV JUDAIZMUS VILÁGUNIÓ,
amihez maga Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is tartozik, akik nem tudnak
ezzel a bűncselekménnyel azonosulni. Ezen okból felszólítunk minden
becsületes embert, hogy vesse be magát azért, és vegyen részt abban,
hogy ennek a bűncselekménynek véget vessünk, hogy minden nem-zsidó
páciens is hozzájusson az Új Orvostudomány szerinti kezeléshez.

Dr. Esra Iwan Götz főrabbival együtt felszólítunk minden rabbit, és
főleg az orvosi területen tevékenykedő onkológust: Állítsátok meg e
bűncselekményt, és fejezzétek be a nem-zsidó páciensek világméretű
tömeggyilkosságát!

Sandefjord, 2008. december 17.

Aláírók: Erika Pilhar, Olívia Pilhar, Ing. Helmut Pilhar, Vera
Rechenberg, Arina Lohse, Bona García Ortin, Dr. Esra Iwan Götz
főrabbi, Dr. Ryke Geerd Hamer

A konferencián résztvevők aláírásának hitelességét Erik Bryn Tvedt
jogász hivatalában megerősítették.

Ez a dokumentum letölthető: www.ujmedicina.hu/letoltes/tomeggyilkossag.pdf

Egyéb érdekességek, dokumentumok, olvasnivalók: www.ujmedicina.hu/letoltes

GNM Fórum: összefüggések, esettörténetek, kérdések és válaszok az
elváltozások (régi nevén betegségek) valódi összefüggéseiről:
www.ujmedicina.hu/forum

GNM Alapismeretek: www.ujmedicina.hu/letoltes/nekem -
www.ujmedicina.hu/letoltes/szervatlasziskolanak.zip

A www.ujmedicina.hu az Új Orvostudomány (GNM(R)) független
ismeretterjesztő weboldala.

Az ujmedicina.hu elhatárolódik mindennemű - népek, nemzetiségek,
etnikumok, bármely kisebbségek, nemek, korosztályok közötti -
hátrányos megkülönböztetéstől, ugyanakkor torzításmentesen közli a
tényeket.

Nagyon sajnáljuk, de nem tehetjük meg, hogy nem közöljük. A szándékunk
nem gyűlöletkeltés, hanem korrekt tájékoztatás! Bízunk benne, hogy e
megrázó hír szeretetteljes embertársi összetartásra serkent!
http://www.ujmedicina.hu/letoltes/tomeggyilkossag.pdf
www.ujmedicina.hu

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Itt olvashatod,az egymással megosztott információkat 2011. Augusztus